4. fejezet:)) Koncertjegy megrendelve *büszke fej* :3

Papparapapapáá meghoztam a 4. fejit♥ Woaaaa 9 feliratkozó, majdnem 700 oldalmegtekintés, 1 díj :33 nagyon, nagyon köszönöm, tényleg :*... Véleményeket azért irjatok csetbe/ vagy komiba rátok bizom :)) na jó olvasást♥

......................................................................

- Megérkezett a szellem. – szólalt meg egy gúnyos hang az ajtó felől. Mii? Ezt a cikit nem tudom lemosni magamról soha az életemben!!!

- Cece, te mit keresel itt? – kérdeztem immáron nyitott szemekkel.

- Hogy mit keresek? A „sikoltozót” lentről, és aki el akar téged „rabolni”… Csak egy probléma van.

- Mi?  – vágtam közbe makacsul.

- Háát, mondtam volna, ha nem vágnál közbe!

- Aj már! –duzzogtam.

- Ez már titok marad…

- Tudod mi ez??-  mutattam a kezembe lévő spray-re  - Ha szembe kerül igazán tud csípni!...

- Úgy sem mered! – mondta, még gúnyosabbra véve a figurát. Válaszként, csak felvontam a szemöldököm, megnyomtam a gombot, ami sűrű paprikás felhőt fújt ki.

- Jól van. Jól van. Az a probléma, hogy sikítás, csak a te szobád felől jött .- kitört belőle a nevetés, én meg égtem mint a tűz. Minden ami a kezembe került, repült az ajtóban álló Cece felé. Éppen a székemet emeltem, amikor újra megszólalt…

- Most már elég! Eleget kaptam!

- Befejezted? – kérdezett vissza.

- Ja, csak könyörgök, tedd le azt a széket! – adta a választ, és hogy fokozza a hangulatot, le is térdelt. Inkább nem szólok semmit…

- Oki. - tettem le a helyére. – Mit csinálunk most?

- Először is, rakjuk el azt a kupacot, másodszor, kapcsold ki ezt a zenét! Megőrülök!

- Teszek valami mást. – léptem a laptopomhoz, átnyomtam a Kiss You-ra.

A túlélő kupacomat hamar elraktuk. Azt azért kiharcoltam, hogy a paprika spray maradjon. Kezdődhetett a lányos program: nyálas romantikus filmek, popi, chips, csoki összekeverve (szeretek gusztustalankodni), One Direction (mi más??) ifi magazin tesztek. Szóval csak a szokásos. Nem rajongok a TÚL romantikus filmekért, de Cee kedvéért megnéztem. Aztán elaludtunk. Holnap suli, de neki mindegy, cuccai a suliban szall no problem (ő csak úgy nem szokta hazahordani.)

..........................................................................

DECEMBER 26.

..........................................................................

Húúh. Jó sok idő eltelt már. Túl vagyunk egy járványszüneten, elkezdődött a Karácsonyi készülődés is. 

Miután hazamentünk Cecevel (nem véletlen a többes szám, egyenesen hozzájuk mentem, a szünet miatt.), Végül is abból semmi nem lett, hogy kijön elém. Bedobtam a postaládába a sulis cuccaimat, ami miatt anyu hívott is. „Elpostázták az iskolai dolbaidat, neked…” valami ilyesmit mondott. Először nem nagyon értettem miről van szó. Mégis ki a franc nézi meg hajnali fél 1kor a postaládát? Kis szünet után észbe kaptam. Felvilágosítottam őt, a halyzetről, és próbáltam meggyőzni, hogy annyira azért nem vagyok hülye, hogy elpostázzam magamnak, csak simán beraktam a ládába. Majd megkértem, dobja már fel a szobámba, úgyis ott volt a kezében. Eléggé kómás lehetett, én nem komolyan gondoltam, de mire figyelmeztettem őt, addigra már hallottam a tanszerek koppanását. Jaj! Ágyba tessékeltem, sóhajtva kinyomtam a mobilomat. Nem, nem akartam megtudni mit műveltek apuval az este… Szupi volt ez a pár nap, az éjjeli perverzitásaimról nem is beszélve. De ezt most nem részletezem. Elég annyi, hogy halálra piszkáltam Cecet.

Kedden gőzerővel vetettem magam a tanulásba.

Suliba nagyjából megkezdődtek a félévi hajtások. Ebbe én nem nagyon vagyok érintett, viszont rend szerint jobban izgulok az órán, mint a javításra szorulók. Nem mondok túl sok újat, sokaknak ismerős lesz ez a mondat.  Súgás, puskázás, puska gyártás a csillagos határig és még tovább. J

Kábé ennyit a suliról és a járványszünetről.

Karácsonyra anyuék megleptek egy iPhone 5össel. Jó tudom, ez túlzás, de mindig a kezemben van, nem tudom letenni. Cece sem panaszkodhatott az ajándékára, délután rohant is hozzám át.

- Kelly, Kelly! Valamit el kell mesélnem- ujjongott.

- Hmm? – néztem fel a telefon képernyőjéből.- Most… vagy túl sok volt a képernyő bámulás, vagy mozog a hasad a pulcsi alatt…- néztem rá furán.

Ő csak felnevetett, lehúzta a cipzárját, a pulcsija alól egy apró kis pincsi kukkantott ki.

- De aranyos! Megfoghatom? – simogattam meg a kutyus fejét, próbáltam betenni a zsebembe a telót. Csak sajna nem nagyon ment. – Ööö… Megfognád? – nyomtam a kezébe.

- Aha persze… Jé ez a tiéd? – kérdezte a klafa mobájlomat forgatva.

- Igeeen! Karira kaptam anyuéktól… Mi a neve?

- Még csak Pincsinek hívom

- Nahát, milyen találó nevet adtál neki.

- Na ugye! Mesélj erről. Mit tudsz vele csinálni? – mosolygott.

- Telefonálni – vágtam rá kapásból.

- Jó azt gondoltam… És még azon kívül?

- Sms-t küldeni – nevettem el magam. – Te jössz. Mit tud a kiskutyi?

- Őőő … ugatni és enni és… - gondolkodott.

- Várj, kitalálom, nyalogatni, inni, mozogni . - soroltam tovább.

- Szerintem hanyagoljuk a „mi mit tud?” témát.

- Egyetértek.

Más érdekes nem történt.

Tegnap egész nap unatkoztam, kínomban neki fogtam olvasni. Ugyanúgy mint ma, annyi különbség volt, hogy ma nem kínomban folytattam a könyvek bújását. Jól szalad vele az idő.

Ashleyről már rég írtam, róla is csak pár mondat Egész kiscsaj él és virul, talán kicsit túlságosan is. Sikerült kicsit megnyúznia Pincsi kutyust, ameddig nálunk volt. Igazi verekedős „karategirl” lett belőle. Kis bajnok.

„ Baby you light up my worlds nobady else…” csangett a telefonom, riattan pattantam ki az ágyból. „The way that your flip your hair gets me overwhelmed” Kómás fejjel a faliórámra néztem. Először kissé elmosódottan nézett ki, majd beállt a kép. Ki a franc kereshet 6 órakor szünetben? Ez az egyik kérdés ami beugrott. A másik: Hová tehettem a telefonom? „But when you smile at the ground it aind hard to tell, you dont kno-o-ow” folytatták a fiúk a zenélést, de olyan hangosan, hogy a fejem majd szétrobbant. Kutatás közben belebotlottam a tanszereimbe, és megtaláltam az elveszett francia füzetemet. Ez most nem lényeges. Na alatta hevert a telefonom. A kijelzőn Cee mosolygott, a kép alatt pedig a neve villogott zölden. Telefon megvan, Cece hív. Ez mind szép és jó, csak van még egy kis apróság. Hogyan kell felvenni? Na ezzel el leszek egy darabig.

Vagy háromszor lement What Makes You Beautiful mire végre fel tudtam venni.

- Kösz az ébresztést! – szóltam bele köszönés nélkül, reggeli rekedtes hangon.

- Van mit! Komolyan most keltél fel? – nevetett ki.

- 6 óra van. Reggel. Még is milyen elmebeteg kel fel 6kor szünetben???

- Konkrétan most te is fent vagy… Jól van na nem tudtam aludni. Zayn felébresztett.

- Mi? Mégis hogyan? – értetlenkedtem. Mit keres nála Zayn Malik?

- Bebújt az ágyam takarója alá, majd lehúzta… - felelt, teljesen természetesen, nekem szépen elkerekedett a szemem.

- Mióta van nálad? Nem is lehet nálad! Most New York-ban van…

- Karácsony óta… Zayn… a kutyám. Kire gondoltál?

- Mi? Ööö…- nyögtem.

- Kelly, ugye neeem?

- Öööööööö

- Megszólalnál?

- Te Zaynnek nevezted el a kutyádat? – kérdeztem elképedve.

- Ja annyira rá illik, mindig bámulja magát a tükörben, egyszer le is fejelte.

- Magát vagy a tükröt?

- A tükörbe magát- nevetett.

- Aha, így már érthető.

- Nem jössz sétáltatni Zaynt?... mármint a kutyát.

- Most inkább nem, az első ahová vágyódom, az az ágy.

- Ó-óh- gúnyolódott, éreztem, hogy mosolyog.

- Rossz, aki rosszra gondol…

- De hülye, aki nem! – folytatta, ez a lány nagyon formában van reggel, ilyenkor is.

- Mentem aludni, jó Zayn sétáltatást!

- Szia! Jó ágyba bújást.

Te jó ég! Zayn a kutya neve. Ezt nem hiszem el. Vissza tudok én már aludni? Mindegy megpróbálom, és magamra húztam a takarót. Már- már majdnem elaludtam, mikor a gondolataim kiverték az álmot a szememből. 1 hét múlva ilyenkor már repülőn ülünk, London felé tartunk. Felkaptam a telefonom, rányomtam a gyorshívásra.

- Cece! Hol vagy?

- Hát úgy most nemrég hagytam el a házatokat, miért?

- Bejönnél?

- Mindjárt visszafordulok… Pillanat és ott vagyok.

- Oké- mondtam, fülemre tettem a telefont, 5 perc múlva újra beleszólt a készülékbe.

- Kelly, kinyitnád az ajtót?

Ja persze!- kaptam a fejemhez. Túlságosan elgondolkodtam, 1 hét és fél évig nem látom anyuékat, sem Ashleyt. Egy szempontból nem is gond, legalább szokom a távolságot… Csak London, én, Cece, suli, 1D minden mennyiségben, gondok nélkül… Elfordítottam a kulcsot, kattant a zár, ajtót nyitottam.

- Mi volt olyan nagyon fontos? – kérdezte, kezében Zaynnel. Hogy félreértésbe ne essen valaki, a kutya Zaynnel, nem az emberrel.

- Gyere fel a szobámba, a többiek még alszanak! – hajtottam fel a lépcsőn, becsuktam a szobám ajtaját.

- 1 hét múlva megyünk Londonba! – ujjongtam.

- Tudom, ezért kellett felrángatnod? Telefonon is közölhetted volna!

- Nem-nem! Segíts, keressünk koncertjegyet.

- Rendben! Én úgy hallottam, hogy az első 2 héten még tanítás sincsen.

- Igen- adtam igazat, megnyitottam a böngészőt, beírtam a webcímet.- Nézd! Londonba turnéznak 5.én 6.án 7.én 8.án. 3.án indulunk, azaz hétfőn. Melyiket rendeljem?

- Amelyik nap van szabad VIP jegy! – vágta rá.

- 6.án, 7.én, csütörtök, péntek. A pénteki akciós, és magába foglal egy vacsorát a fiúkkal, bulit, fényképet, autogramot, ingyen üditőt...- soroltam.

- Akkor ezt megbeszéltük, péntek lesz a mi napunk. Mennyibe fájna?

- Ha 2t veszünk, a 2.at ingyen kapjuk. Vagyis összesen 100 font.

- Wow! Mire vársz még? Rendeljük meg! Jupiii!

Csak egy gombnyomás és megvannak a jegyek. Éééés, dobpergés… készen van, megrendeltem.

- Szerdán hozzák ki! – alig bírtam visszatartani a sikítást.

- Ez azt jelenti, hogy péntekre, egy hétre, Zaynnel leszek egy épületben?

- Most is vele vagy! – gúnyolódtam egyet, ha neki szabad, nekem is.

- Aj! Nem úúgy! Az emberre gondoltam, nem a kutyára! – ugrott nekem.

- Oké, oké, tulajdonképpen igen. J - válaszoltam a kérdésére, igen mosolyogtam megállás nélkül J J J