Elnézést!! :(

Sziasztok! Szörnyen sajnálom, hogy nem tudtam új részt hozni a hétvégén, de igérem kárpótlásul kaptok extra- extra hosszút :) Remélem minél hamarabb tudom hozni, de az az igazság, hogy nincs igazán ihletem az iráshoz :s És... Lehet, hogy most utállni fogtok, de... szerintem inkább ne hozzak semmit, mintha valami laposat fejit tennék ki :(
                                                                            Tényleg nagyon sajnálom♥♥

3. díjam♥♥

Megkaptam a 3. díjamat :) nagyon köszönöm Nikinek♥

Akinek továbbküldöm:
http://christywith1d.blogspot.hu/ :))

11. fejezet :)) Remek!!!... magyarázkodhatok -.-

Újra egy új résszel jöttem :)) Ami... Hát... hogy is mondjam... nem sikerült, úgy, ahogyan szerettem volna... Na mindegy, remélem azért annyira nem lett lapos :s  /A dal ami a részben van, saját, elnézést a hibákért, eléggé gondban voltam angolra fordításkor/ :DDD  Na jó olvasást!♥

U.I: Légyszi kövessetek be bloglovinon, ha továbbra is szeretnétek értesítést kapni az új részekről :)) xx :http://www.bloglovin.com/blog/8596451/valtsd-valora-az-almodat-en

.....................................................................

- Tudod, elkezdtem kavarni ott egy lánnyal, és elvette tőlem… Egyszer mikor hazaértem csókolózáson kaptam őket. Azóta mikor a szeretteim körébe megy vagy lép, elkap a féltékenység, nem tudok magamon uralkodni. Akaratom ellenére is durván beszélek. Volt már, mikor ez miatt majdnem szétmentünk… De a szerződésnek köszönhetően, ami 3 évig tart, még itt vagyunk. A rajongóinknak nem mutathassuk az igazi képet rólunk, azt hiszik minden rendben van, pedig nincsen, nem értünk mindenbe egyet. Nehéz így…

- Elhiszem… De akkor ez azt jelenti, a szerződés letelése után külön folytatjátok.

- Nem! Dehogy, nagyon nagy csalódás lenne az több millió lánynak… Ezt nem szeretnénk. A One Direction nem lesz a múlté egy ideig…

- Jól van… Akkor megnyugodtam. De akkor tartsátok is a szavatokat. Én nem engedem, hogy szétmenjetek… Olyan jól álltok egymásnak… Ha érted mire gondolok…

- Értem én. – nevetett.

- Tényleg és mi van a Larry Stylinsonnal? Most jutott eszembe…

- Louisnak ott volt Eleanor, nekem pedig még akkoriban Amy, az embereknek még több okuk volt melegnek nevezni bennünket, ráadásul a rajongóink hatalmas feneket kerítettek a dolognak, erre mi nem számítottunk, kerül-fordul jelentek meg rólunk PhotoShoppal készített képek… Sokunkat zavarta a cucc. Főnökeink szépen betiltották, nem folytathattuk…

- Aha, kár érte… Olyan aranyosak voltatok… - viccelődtem, megböktem fél vállal, ő magához húzott, megcsókolt. – Mikor kell indulnod? – túrtam bele göndör fürtjeibe.

- Ráér… Elvégre csak 1 hétre kell bepakolnom.

- Segíthetek? – álltam fel az ágyról, odaléptem a tükörhöz, feltűztem a hajamat…

- Ha akarsz… Hiányozni fogsz…

- Te is nekem… De 1 hét nem a végtelenség, valahogyan kibírjuk.

- Ha átjössz kipróbáljuk, bele férsz -e a bőröndömbe… - gondolkodott…

- Micsoda?- döbbentem le. – És a ruháid?

- Azok minek?… Fontosabb vagy számomra. Jah és megígérted hogy megmutatod a dalaidat. – ölelt át.

- Muszáj?

- ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. – mosolygott rám, mélyen a szemembe nézett.- Szeretlek te! Hogy fogok kibírni nélküled annyi időt…

- Ne már! Majd beszélünk. Csak 1 hét… Csak… Mondom én, aki teljesen egyedül lesz ebben a hatalmas városban. – sóhajtottam.

- Megértelek. Cecevel nem beszélsz?

- Én beszélnék, csak ahhoz hozzám kéne szólnia.

- Na akkor a dalokat! – terelte el a témát, talán jól is tette… Újra elkezdtek a könnyek összegyűlni a szemeimben.

- Pillanat.- húztam ki a cipzárt, elkezdtem kotorni.- Fogalmam sincsen hova tettem. – ültem le a talajra, kényelmesebb volt, mint térdelni. – Aha, talán megvan, emlékszem, alul van elrejtve egy zseb… - kezdtem el tapogatni a bőrönd alját. – Megvan! Itt a füzet is. De ez mi?- emeltem ki egy kisebb borítékot. Harry kezébe odaadtam a könyvet, kinyitottam a leragasztott borítékot. Egy levél lapult benne, mellette egy kép, amin egy fiatal nő, és egy kisbaba volt. Mintha láttam már volna valahol, de mégsem. Úgy döntöttem elolvasom a levelet.

„ Kislányom, ha nevezhetlek én így… Elég nehéz ezt elmondanom… de… Na mindegy essünk túl rajta, régóta tudnod kéne a dolgokat, na szóval arról van szó, hogy nem én vagyok az igazi anyukád, most tudom, azt gondolod miért nem szóltam hamarabb, de meg kell értened, nekem ez nehéz… Rettentően fáj, remélem, nem fogsz haragudni miatta, ugyan olyan lesz a kapcsolatunk mint régebben.

                                                                                                                        Puszi: „Anya””

Tehát igaz volt az álom, de az hogyan lehet? Harry szerint kómás állapotba kerültem. Ki lehetett Caroline? Vajon minden igaz? Utána kell járnom mindennek. Anyára nem haragszok, igaz nem ő hozott világra, de akkor is felnevelt, minden szeretetét odaadta nekem. És én… Néha nem is viszonoztam… Rettentően érzem magam… Este felhívom őket, remélem tudok apával is beszélni.

- Te jó ég! Ezek eszméletlen jók…

- Igen?- csillant fel a szemem a mély gondolkozásból. Azért, majd rákérdezek erre a dologra estefelé. – Melyik tetszik a legjobban?

- Diary Cards, nem akarod velünk feldolgozni?

- De, lehet!- virultam tovább…

- Dallamot írunk hozzá most... Megmutatjuk a srácoknak.

- Diktálod a szöveget?

- Igen… Versszakonként. Szall akkor… Első.

„My Shelf deep in search of
I have caught something
highlighted hopefully
This is what I was looking for
but I was wrong
There is an old book,
powder spilling
worn with gold lettering written on Diary“

- Aha...

- Akkor most az átkötés következik. Refrénnel együtt mondom.

„My first writings, old memories
Described with ancient pencil
That was me.
Already no recognize myself 
Completely changed my life

Persons, who meant a lot 
be a blurry, they be gone
I was alone in the wold
me and my decisons
I switched to another ride
I discrading the last
I live in the present
Becouse I plan my life“

- Oké... Tovább mondhatod.- írta le a szöveget mégegyszer magának egy papírra.

 „Appeared old memories..
playd back, as a movie
I done aright?
What did I do wrong?
What been if...?
I always ask these...

That was me, the old me
That was my life, my old life
Just I turned the pages, I found...
Ive changed, I did a lot...
Old diary, old lost myself
Someday I find, I feel that“

- Még 1x átkötés, 2x refrén lenne...

- Értem... Akkor ehhez a dallamhoz mit szólsz? – kérdezte, elkezdte dúdolni, majd énekelni. Ámultan néztem, nem hittem a fülemnek.

- Woáá! Ez fantasztikus! Hogy tudsz ilyen gyorsan kapcsolni a dalszövegekre?

- Megszokás, gyakorlás... 3 éve énekelek, ez már egyszerű...

- Akkor is számomra hihetetlen... Én akárhogy próbálkozok, nem birok írni egy normális dallamot.

- Majd megtanulsz. – mosolygott. – Hány óra van?

- Huhh, 3 elmúlt...

- Éhes vagyok... Dobjunk össze valamit, aztán átmegyünk összepakolni, megpróbállak belegyömöszölni a táskámba. Viszlek magammal.

- Haha! Majd én csinálok neked valamit...Eleinte furcsa lesz, de megéri megkóstolni.

Gyorsan felálltam, kimentem a konyhába, elég kicsi van, de legalább a saját szobánkhoz tartozik... Elég sok édességet/ csokit hoztam, az éppen elég lesz... Na szóval... Kell hozzá piskóta, puding. A pudingot megfőzöm, még van a szekrényben... Nekiálltam, meg is elég gyorsan. Elővettem egy edényt, az alját teleraktam babapiskótával, ráöntöttem egy réteg pudingot, vártam 5 percet ameddig kicsit megsűrűsödött, utána még pakoltam piskótát, banánnal váltakozva, újra egy réteg puding rá. Most jöhet a keverés. Csokidarabok, cukorkák, csupa édes dolgok... Ezt összekeverni vanília ízesítésű pudinggal. Az előbbi az csokis volt, tehát meg kell ezt is főzni,.. Külön tálba bekevertem, ráraktam. Majdnem készen van... Le kell hűteni olyan 20 percig hűtőben, utána mehet rá fagyi, tejszínhab... Imádom. Egyik kedvenc nyalánkságom. Anyu szerint undorító, hogy mindent összekeverek... Egyszer élünk, mindent ki kell próbálni.

- Na hogy állsz? – kérdezte Hazza, mivel újra visszamentem a szobába...

- Még 20 percet kibírsz?

- Melletted bármennyit. – válaszolta, átölelt hátulról, vállára hajtottam a fejemet. A TV-ben éppen valamilyen vígjáték ment, azt néztük...

- 1 hétig nem látjuk egymást. – sóhajtottam.

- Látni látjuk... nyugiii... Skype-n beszélünk, minden este webkamera.

- De az akkor sem az igazi...

- Ajj már! Ha nem hagyod abba a nyavajgást, komolyan mondom...

- Mit csinálsz velem?- nevettem.

- Betapasztom  a szádat az enyémmel... – csikizett meg kicsit, én pedig felvihogtad...

- Ugyan, nem kell ahhoz beszélnem... – néztem rá nagy szemekkel. – Na készen van az uzsonna... – húztam ki kézen fogva a konyhába, de megbotlottam a küszöbön, majdnem elestem, de szerencsére Harry magához húzott, megcsókolt, amitől kissé újra megszédültem.

- Össze ne essél nekem...

- Igyekszem. – fúrtam bele az arcomat a vállába. Pár percig csak álltunk, utána kiszedtem a „furcsaságot“ a hűtőből. Felvágtam, mivel olyan szeletelhető volt, mint a torta.

- Kérsz rá tejszínhabot?

- Aha. Jól néz ki.

- Ilyet sem mondtak még… - nevettem.

- Akkor én most mondok.

Megettük a kaját, aztán elindultunk Harryhez… Őszintén minden álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer az 1D rezidenciában, Harrynek segítek pakolni a turnéra. Még jobb lett volna, ha nem haragudnának rám Cee miatt. Mindegy, nincs semmi olyan, ami tökéletes lenne. Odaértünk.

- Nem várhatlak meg kint?

- NEM!

- De miééért? – durcáskodtam.

Vajon mennyire lenne furcsa, ha elszaladnák? Áh, inkább nem is gondolkozok ilyeneken. Vajon mi lesz, ha Harry nem lesz a közelembe, összefutok Niallal? Vagy Cece mit fog szólni… Niallnak nem mondhatok semmit… Nem lenne korrekt. Vagyis… akkor hazudjak? Nem, nem tehetem. Egyenes ember vagyok, nem szeretek becsapni másokat. Mi lesz most velem?

Minden mindegy alapon hagytam magam berángatni a házba…

- Cece.. – „köszöntem” a kanapén ülő volt barátnőmnek.

- Kelly… - „köszönt” vissza. Na szuper, ezzel vége is a kommunikációnknak. De… legalább a nevemre emlékszik. -.-

Szerencsémre Niallal nem találkoztam. Ezt most le is kopogom. Nem akarom magamat elszólni.

- Húha! Itt aztán nagy a rendetlenség. – néztem körül a szobában.

- Elfelejtettelek figyelmeztetni.

- Keresek farmereket, pólókat.

- Én akkor meg a többi cuccot.

- Oké.

15 perc alatt készen is lettünk, már csak a bőröndbe kellett bepakolni. Én neki is álltam volna, de Harry lefogta a kezeimet.

- Nem! A ruhák maradnak, te jössz velem. Na beleférsz?

- Kérlek ne most! Harry! Sikítani fogok…

- Kibírom. – mosolygott. – Ha nem mész bele magadtól, akkor én teszlek bele.

- Jól van, de ha nem férek el… Békén hagysz.- mondtam, fél lábammal beleléptem a hatalmas bőröndbe. – Te jó ég! – legugoltam…

- Na! Akkor ezek szerint jössz velem!

- Ne viccelj már! A fejem kint van!

- Ah jó! Akkor gyere ki… Majd kibírjuk valahogy. Én elmegyek fürödni. Addig menjél le. Rendelünk pizzát a vacsihoz.

- Oké!

Na ettől féltem… A többiek szeme elé kerülni. De most mit csináljak? Mondjam meg Harrynek, hogy bocsi, de nem megyek le, mert valami furcsa dolgot érzek Niall iránt? Hülyeség… Meg amúgy is, mindjárt elküldene melegebb helyekre… Legyen, aminek lennie kell!

Lent nem volt egyelőre senki, leültem a kanapéra, próbáltam nem feltűnően viselkedni. Kicsit unatkoztam, de inkább az, mint ha elkezdenének kérdezősködni.

- Kelly! – jött mögülem egy igen ismerős hang. Jaj ne! Még csak ez hiányzott. – Úgy érzem beszélnünk, kell.

Sóhajtottam, hátrafordultam, ösztöneim nem csaltak… Niall állt mögöttem. Hirtelen újra belenyilallt a hasamba az, az érdekes érzés… Szinte ugyan az, amit tegnap éreztem.

- Figyelj! Nem tudom, hogyan mondjam el ezt neked. – mondta, leült mellém. – Tudod… Tegnap mikor véletlenül megérintettem a kezedet. Esküszöm nem volt szándékos… csak… mégis… Éreztem valamit, amit még senkinél…

- Jaj! Én nem éreztem semmit… - próbáltam letagadni, de nagyon nehezen…

- Értem. De mit tegyek? Lemertem volna fogadni, te is érezted… Láttam a szemeiden. Láttam, hogy elpirultál. Az, az energia, amit akkor éreztem leírhatatlan…

- Erre nem tudok mit mondani. Kérlek, hagyjuk ezt most.

- Rendben… Azért remélem nem haragszol, hogy ezt közöltem. Azért megölelhetlek? – nézett rám.

- Persze.- sóhajtottam újra, úgy gondoltam ennyi belefér. Nem akarom őt megbántani.

Pár percig elengedtem magam a karjaiba. Hagytam eluralkodni magamon AZ ÉRZÉST /csupa nagybetűvel/.

- Ti meg mit műveltek itt? Kelly megmagyaráznád? – támadott le minket a lépcsőről lejövő Harry. Rögtön égni kezdett az arcom… Szuper most magyarázkodhatok..

FIGYELEM!!!

Kedves Olvasóim! ♥

Nyilván hallottatok róla, hogy hamarosan meg fog szűnni a Google Reader...

Hogy ez mit is jelent?
- A blogok elvesztik a rendszeres olvasókat.
- Akik feliratkoztak valamilyen blogra nem kapnak értesítést az új bejegyzésekről, hírekről... stb..

Van egy oldal... Én is csak most hallottam/ olvastam... Ez a BLOGLOVIN... Itt továbbra is működni fog ez, hasonlóan, mint a Google Reader...

Nagyon fontos!!!

Tehát bloglovin segítséggével továbbra tudtok követni, alábbi linkre kattintva iratkozzatok fel/ kövessetek be :)) xxx
http://www.bloglovin.com/blog/8596451/valtsd-valora-az-almodat-en

U.I.: A mai nap folyamán még kirakom az új részt is *-*

10. fejezet :)) Mi volt ez?

Újra megérkeztem egy új résszel :)) Remélem tetszeni fog, komizzatok/ iratkozzatok fel :***
.......................................................

- Hány óra van? – kérdeztem elterelve a gondolataimat.

- 3 elmúlt…

- Nem megyünk enni? Annyira éhes vagyok…

- Oké mehetünk, csak akkor fel is kéne öltöznünk.

- Pizsamában nem jóóó? – nyavalyogtam. Kikaptam egy farmert, pólót a bőröndből (lusta vagyok kipakolni) és bevonultam a fürdőszobába.

20 perc alatt el is készültem teljesen, olyan 4 felé indultunk csak el…

Az ebédlő nincsen messze, kábé 300 méter. Kirántott csirkét rendeltem, Harry pedig Bolognai spagettit. Egész csendben ettünk, ami kicsit zavaró volt, ráadásul alkalmat adott gondolkodni.  

Kaja után elsétáltunk a Temze partjára, ott leültünk kicsit. Néztük a már lemenő napot.

- Cecevel mióta ismeritek egymást? – na erre mit mondjak? Igazán csak ovitól, de elvileg testvérek vagyunk, szóval ezzel nem igazán mondanák igazat…

- Kiskorunk óta. – adtam a legpraktikusabb választ.

- Értem… Hogyan ismerkedtetek meg?

- A beiratkozáson anyu éppen az óvónővel beszélgetett valamiről, én addig futkostam kint az udvaron, kergiztem a gyerekekkel, amikor egy kőben elestem, megütöttem magam. A többiek kinevettek, akkor érkezett meg Cece, amikor meglátott engem, odarohant hozzám, próbált felhúzni a földről, de nem sikerült neki, ő is visszaesett. Már nem is fájt a sebem, jót nevettünk együtt, aztán bemutatkoztunk, idővel a legjobb barátnők lettünk, egy alapsuliba mentünk, aztán következett a gimi, és most itt vagyunk, nem egész 15 évig tartó barátság veszett el.

- Ez szörnyű, én is elvesztettem egyik barátomat, fiatalon meghalt egy betegségben, általánosban 7.-be jártunk, mikor szomorúan közölte az ofőnk.

- Gondolom nagyot ütött beléd, még kicsi is voltál…

- Persze, több évig nagyon hiányzott, de aztán hogyan is mondjam… elfelejtettem…

„A sebek begyógyulnak,

de az emlékek megmaradnak,

Kitudja, mit hoz a holnap,

mi történik majd veled.

Ma talán fáj valami,

Ami tegnap elveszett

Pár év múlva elfelejted

Mindent, ami történt veled.

Néhány emlék felbukkan

Szemedből könnycseppek csordulnak

Visszajátszódnak, mint a filmek

Rájössz: ez volt a te életed.„

-… Ez egy új dalszövegünk részlete, még át lesz írva, de a lényeg benne van, gondold át… Elég sok mondanivalója van ennek a pár sornak.

- Igazad van, tudom, ez csak egy részlete volt az életemnek, vannak változások, amiket el kell fogadni, tűrni, Cece teljesen jól megvan nélkülem, nekem nem kell miatta görcsölni, ma-holnap teljesen felnőtt… Zayn majd vigyáz rá.

„Egy régi személy, régi múltad

Ne gondolkodj, annyit, nem okoz fájdalmat

Csak élj a mának, tudj felejteni

Boldog lenni, tovább lépni.

Néha nehéz,

De az élet megtanít

Ez egy játék, sok minden a tét

Becsüld meg a számodra fontos személyt.

Sok az állbarátság

Rengeteg hazugság

Váltsd valóra minden tervedet, álmodat,

Mutasd meg, hogy te erre képes vagy!”

- Ejha! Szoktál dalokat írni? – nézett a szemembe Harry, kicsit zavarba jöttem, elpirultam.

- Nem… vagyis… néha… általában minden nap eszembe jut néhány jó szöveg, nem mindegyiket írom papírra.

- Majd megnézhetek egy párat?

- Persze… Bent van a bőröndömben a füzet. Majd odaadom. Ha gondoltok fel is használhattok párat.

- El is énekled?

- Őőő az, az igazság, hogy dallamot még nem sikerült egyhez sem írnom, nincs hozzá tehetségem.

- Segíthetek… Utána, ha akarod, beszélek a stúdióssal, fel is énekelheted.

- Ugyan… azt nem… egyedül semmiképpen nem.

- És a One Directionnal? Szerepelhetnél az albumunkban…

- 1. Ha a többiek sem ellenzik… 2. Ha nem robban szét a stúdó a hangomtól, akkor belevághatunk…

- Akkor ezek szerint ezt meg is beszéltük munkatárs. – nevetett

- Ne! Ne hívj munkatársnak!

- Mert akkor mi lesz? – huncutkodott, lefogta hátul a 2 kezemet.

- Semmi, semmi,.. Engedj már el…

- Akkor hívhatlak munkatársnak?

- Semmi pénzért sem! – nem hagytam magamat. Leszorított, megcsikizett. Én személy szerint rettentően csikis vagyok.

- Engedj már eeeeeel!- visítottam, vihogva, megállás nélkül.

- Nem engedlek… - kitartott elég jól, de kiváló stratégiámnak köszönhetően, hamar kiszabadultam a „karmai közül”, gúnyolódva kiöltöttem a nyelvemet.

- Na elég, akkor hagylak… Te nyertél – meg kell mondanom, ez a kedvenc szó párosom a „te nyertél” olyan jó hallani, szóval virultam.

- Kezd sötétedni, nem indulunk haza? 8 óra elmúlt. – kérdeztem.

Otthon szokás szerint, bekapcsoltuk a TV-t, szokás szerint a hírek mentek, szokás szerint sztárokról volt szó.

„Louis Tomlinson úgy látszik, tényleg rendesen összemelegedett a barátnőjével Kathe-el, moziba kapták őket el a lesifotósok, a lány elfutott, Tomlinson, nem akart nyilatkozni a dologról, még mindig. „Csak egy haver” mondattal lerázta a riportereket, azonban biztosra tudjuk, több van köztük, mint egy „barátság”. Meddig titkolják még a kapcsolatukat?”

- Azért ez kicsit durva, így beleszólni a magánéletébe…

- Ez a sztár élet… Mindig ott vannak a nyomodban a riporterek, mindig fotóznak, leleplezik, beletúrnak a magánéletedbe…

- Hogyan bírjátok?

- Nehéz… de 2 év után eléggé meg lehet szokni…

- Én akkor sem szeretném…

- Nem is hagynám!

Lehunytam a szememet, aludtam…

Csrrrrn!... Csrrrrn! Vert föl a csöngő. Falon az óra éppen 10 órát mutatott. Harry nem volt mellettem, de a zuhanyzóból hallottam a vízfolyást, szóval minden bizonnyal fürdött. Szédölögve mentem ajtót nyitni, mikor kinyitottam nem kicsit döbbentem le. Niall állt az ajtó előtt, amikor meglátott, zavartan megvakarta a fejét.

- Helló! Cece küldött a cuccaiért, bejöhetnék összepakolni? – nézett rám kék szemeivel.

- Per… sze… - válaszoltam csodálkozva.- De miért te vagy a csicskása? Eljöhetett volna magától is! Van lába tudtommal…

- Van… Csak azt mondta, hogy nem akar a közeledbe lenni…- válaszolta kelletlenül. Kicsit megszédültem. Ilyet mondott? Ő? Meddig süllyed még le?

- Tudod mit? Segítek összepakolni. Ha már őnagysága pazarolja fölöslegesen a te idődet is… Szabadulj minél hamarabb tőle. – nevettem.

- Oké. Kösz.

Mosolygott, álltunk kábé olyan 5 percig, aztán meguntam az ajtó támasztását.

- Most bejössz, vagy támasszam a bejáratot tovább… Nem hiszem, hogy össze akarna dőlni. Azt már megéreztem volna. –húztam be szó szerint az ajtón.- Ez Cece bőröndje. Szertedobálva a ruhái… Csak is ő lehet ez.

- Akkor valahogyan pakoljunk össze… Ez az övé?- érintette meg a pólómat…

- Mi neeeem! Ez az enyém!- kaptam gyorsan oda, véletlenül megérintettem a kezét. Hirtelen furcsa érzést éreztem, mint ha energia futott volna át a testemen, kirázott a hideg, bizseregtem. Inkább elhúztam a kezemet. Szótlanul egymásra néztünk, ő is furcsállta a dolgot, ezek szerint nem csak én éreztem… Mi ez? Harrynél mér nem érzem? Zavartan újra megszakítottam a csöndet.

- Akkor pakolunk?

- Jah persze… csak…- kezdte el a mondanivalóját, de Harry kijött éppen a fürdőszobából…

- Te meg mit keresel itt? – csodálkozott, egy törülközővel maga körül, haja is csöpögött a víztől még. Wow.

- Cece küldött a ruháiért… Mellesleg, mi meg már téged keresünk a koncert óta. Holnap turné, indulunk Franciába megint, jó lenne, ha nem kéne nélküled elindulnunk… - nézett rá Niall

Szinte izzott a levegő közöttünk, én addig megpróbáltam nyugodtan pakolni. Már amennyire lehetett.

- Majd megyek… Ha Kelly is jöhet velem.

- Nem! Engem ne keverjetek bele! Itt kell maradnom, nem mehetek sehova.

- Oké, akkor folytassuk a pakolást.

- Jó is volna, azért jöttél, utána meg páá… Vidd Cecenek szépen a cuccait. – mondta lenézően Harry. Mi ez? Én azt hittem felhőtlen a kapcsolatuk a srácokkal, majd faggatok egy kicsit…

Összepakoltuk a maradék ruhát, Niall mindig olyan furcsán nézett rám, de nem szólt semmit. Kinyitottam az ajtót…

- Majd még beszélünk… szia!- búcsúzott, kicsit még állt, várva valamire, aztán megfordult, elment. Érdekes érzés…

- Szia! – szólaltam meg halkan, lehajtottam a fejemet, nyeltem egyet.

- Végre elment!

- Harry, mi volt ez?

- Micsoda?

- Ahogyan viselkedtetek egymással Niallal.

- Régi sztori, nem igazán akarok róla beszélni.

- Na ki vele…

- De… hosszú téma ez…

- Van időm. – nyomtam őt az ágyra, hogy üljön már le, miután sikerült leültetnem, újra faggatni kezdtem. – Ki vele!

- Muszáj?

- Igen!!!

- Akkor, az egész az X- factortól kezdődött…

9. fejezet :) Meg kell tanulnom továbblépni...

Sziasztok! :) Az az igazság, hogy most nincsen nagyon időm írni, suliba legvégső hajtás, fellépések, dolgozatok, versenyek, minden közbejött. Igyekszek legalább 1 héten egyszer kitenni részt, nem szeretnék nagyon elmaradni... Előre is elnézést kérek :( Lemegy ez a 2 hét aztán gyakrabban fogok jelentkezni :)) Addig is itt van az új rész, bár nem túl jó... :( Szerintem. Komizzatok plíííz ♥♥ 

.....................................................................

Csak ültünk, ültünk, mást nem csináltunk

*Cece szemszöge*

Olyan kínos ez az egész. Kelly most haragszik rám, de nem mondhattam el. Úgy sajnálom már, soha nem fog megbocsátani nekem. De nem érdekel elég nekem Zayn, Kellyre úgysem lenne időm. Annyit szokott beszélni a gondjairól, bajairól, ideje a magam dolgával törődnöm, innentől elvállnak útjaink. Igaz ő is mindig meghallgat engem, de van nála jobb is. Ma este tapasztaltam. Szerelmes vagyok. Ezt, ha nem bírja megérteni, akkor viszlát, vége a barátságunknak. Ennyi, kíváncsi vagyok hogyan fog tudni továbblépni.

- Cece kérlek, mesélj, miért nem szóltál nekem? Megértettem volna. – kérdezte nagy kutyaszemekkel, nem fog meghatni.

- Semmi közöd hozzá. – durcáskodtam. – Az én életem, nem kell beleszólásod! Jogom van eldönteni, mit teszek, minek mindenről beszámolnom?

- Azért mert a barátnőd vagyok, el szoktuk mondani egymásnak.

- Ahogy állítod, ez már elmúlt, ráadásul, te sem szóltál Harryről. Fogadni mernék, hogy már régóta ismeritek egymást. Nem lennétek olyan jóban egy éjjel alatt. Nem hiszem el!

- Cece, pár órája ismerkedtünk meg!

- Ó tényleg? Akkor, igen messzire mentetek, ugyanis Harrynek fordítva van felvéve a nadrágja. – tettem csípőre a kezemet, ő pedig totál megsemmisült. Lemerném fogadni, hogy mi szakítottuk meg a folyamatot. Hahh, mit is gondoltam. Zayn, Harry, csak hallgatták a veszekedésünket.

- Tudod mit Cece? Én kedves voltam veled! Fogalmam sincsen mi bajod van velem. Nem csináltam semmit, nem történt semmi köztünk Harryvel. Gondolj, amit gondolsz. Én legalább tudom mi az igaz, és mi nem. Nekem nem számit mások véleménye. Ennyi.

- Zayn! Gyere! Húzzunk innen! Úgy látszik, már a legjobb barátnőm is megváltozott… Soha többet nem akarlak látni. Sziasztok! – álltam föl, megragadtam Zaynt, becsaptam magam után az ajtót, bár kinyílt, de nem számit most már. Minél hamarabb legyünk kint innen! Meg sem álltunk az 1D házig.

*Kelly szemszöge*

Könnyes szemmel becsuktam a kinyílt ajtót. Most vesztettem el a legjobb barátnőmet. Az a legrosszabb, hogy nem tudom mit léptem rosszul. Kitört belőlem a sírás, nem bírtam tovább.

Ráhajtottam a fejem Harry vállaira, nem álltak el a könnyeim.

- Nyugodj meg! Minden rendbe jön.

- Könnyű mondanod! Nem te vesztél össze az egyetlen barátnőddel. – hisztiztem, szét akartam tépni a párnát, sajnos nem sikerült.

- Ha leöntelek vízzel, akkor leállsz? – nevetett zavartan.

- Akkor inkább befejezem. – huppantam le ölbe tett kézzel az ágyra.

- Na akkor az lenne a legjobb, ha mennénk aludni, ne húzd fel magad még jobban.

- Itt maradsz? – csillant fel a szemem.

- Csak, ha akarod. – ölelt át újra. – na feküdj le!

- Oké! Csak át kéne öltöznöm, pillanat…

Kerestem a pizsamámat, hiába túrtam ki a bőröndöt, szekrényt, csak Ceceére bukkantam rá.

- Öm, nem ezt keresed?

- De, igen, nem tudom Cece mit fog csinálni a pizsamája nélkül. – mondtam, kezembe vettem a sajátomat, álltam egy darabig. – Őőő talán kifáradnál? – néztem Harryre.

- Miért? – nézett rám vissza értetlenül.

- Hát talán öltözködni szeretnék…

- Jaj… - nevetett, kisétált a folyosóra.

- Ne lesekedj, vagy leütlek. – fenyegettem.

- Nem baj, túlélem… talán… - kacsintott vissza, rámcsukta az ajtót,

Gyorsan magamra kaptam a pizsit, bedőltem az ágyba.

- Jöhetek?

- Ja! – vigyorogtam.

- Na akkor tényleg jó éjszakát! – nyomott egy puszit a homlokomra, elköszöntem egy „Jóéjt”-el, elfordultam, húztam a lóbőrt.

………………………………………………………….

*Reggel*

Forgolódva felkeltem, elég rosszul aludtam…

- Cece!!!! Kelj fel! Nem hiszed el, milyen szörnyűséget álmodtam… - fordultam volna oda hozzá, de nem ő volt mellettem…

- Kelly… Cece-vel összevesztél… Elment…- motyogta Harry.

- Tehát az…

- A valóság volt, sajnálom… - fejezte be helyettem. Újra könny szökött a szemembe. – Jól vagy? Inkább most feküdj vissza, aludj még egyet.

- Oké! Az lesz a legjobb. Utána mit teszünk? Úgy hiányzik Cece. – szomorodtam el.

- Elmegyünk valahová enni, utána, visszajövünk, nézünk valamilyen filmet.

- Jó! – ezzel álomvilágba szenderültem.

Egy üres szoba közepén ültem, 4 fehér fallal körülvéve. Kétségbeesetten kerestem a kijáratot, ijesztő, rossz érzés telitett el, csak mászkáltam, hiába mentem nem jutottam sehova, ugyan ott maradtam. Megőrjített a sok fehérség, egyedül éreztem magam. „Mit tegyek? Mi van velem?” sírtam keservesen az üres helyiségben. Bár… hiába akartam megszólalni… nem ment… teljesen néma maradtam… így segítséget sem tudtam kérni. Mégis kitől is kérnék? Itt egy árva lélek sincsen. Lenéztem a talajra, igen érdekes, felhőszerű, olyan por jellegű talajon ültem. Eddig ezt észre sem vettem. Kicsit játszadoztam a felhőszerű valamivel, megpróbáltam elfújni egy keveset, de visszajött, mint egy füst. Nagyon elgondolkoztam… Arra eszméltem fel, hogy valaki megérintette a vállamat, hátrafordultam, egy lány állt velem szemtől szemben, hosszú, nagyon hosszú szőke hajjal, kristálytiszta, hófehér, talajig érő ruhában, ami teljesen takarta a lábát.

- Te meg ki vagy? – kérdeztem rádöbbentem, újra van hangom!!!

- A nevem Carolyne, kérlek, gyere velem! – érintette meg kezemet, felhúzott.

- Hol vagyok? – „poroltam” le magam a fehér füsttől.

- Ez a te életed…- válaszolta.

- Az üres, fehér szoba?

- Nem! Kövess és megtudod… - indult el előttem, én pedig utána mentem.

Ahogy elindultam, hirtelen szédülés kapott el, majd zuhanás érzetet keltett. Mikor kinyitottam a szememet egy kórház teremben álltam, Carolyne mellett.

- Ez a születésed, kérlek, ne ijedj meg… Most sok mindent meg fogsz tudni az életedről, amiket nem is gondoltál volna, készülj fel a legrosszabbra, ami érhet. – figyelmeztetett, megveregette a vállamat.

- Először áruld el, mit keresek egy idegen nőnek a szülésén…- döbbentem le, de ő nem szólalt semmit meg.

„Megkezdődött!” kiabálták az orvosok. „Ikrek születését várhatjuk, most lehet látni, eddig elbújt a másik baba mögött…” szólt a nőnek. Meglepetten néztem az „anyukámat”. Megszületett a 2 baba, de csak az egyik sírt. „Hölgyem, van egy rossz hírünk, az egyik baba már halottan született, de mindent megteszünk, hogy rendbe jöjjön, ígérjük.” Hallottam a hangokat folyamatosan.

- Most melyik vagyok én? – kérdeztem könnyes szemekkel.

- Aki meghalt születéskor… Sajnálom… - közölte velem.

Tovább figyeltem az eseményeket… Szörnyű volt látni, hogyan szenvednek velem, ahogy lélegeztető gépre kötnek, majd a szívverést próbálták helyreállítani. Keserű gombóc jött fel a torkomban. Néztem… Néztem, ahogyan az életemet mentik meg. Anya már majdnem sírt. Egy örökkévalóságig tűnt, mikor a baba végre elkezdett pityeregni. Az orvosokon nagy megkönnyebbülés ment át.

- Ki lehetett a másik baba?

- Ő Cece az. A barátnőd. Testvérek voltatok.

- Miii? Mi történt? – tehát ezért kötődtem annyira hozzá mindig.

- Majd ezt is lassan megtudod…

Mentünk újra egy keveset, életem másik állomására, olyan 2 éves lehettem, éppen utaztunk el valahová, amikor egy kamion belénk hajtott, az árokban kötöttünk ki. A mentősök, csak 10 perc múlva jöttek, minket tudtak kimenteni Cecevel, kicsik voltunk, becsúsztunk az ülés alá, így nem ütöttük meg magunkat annyira. De apa és anya látványa teljesen megdermesztett... Nem is írom le… Elég annyi, hogy csak vér mindenhol. Áh! „A gyerekeket vigyék a nevelőotthonba” parancsoltak a rendőrnek, felkaptak, vittek minket Cecevel, pár perc múlva ott voltunk a nevelőotthonnál… Bejelentést tettek a rendőrök, átadtak a nevelőknek… Megszeppenve sírtunk, kijött hozzánk egy olyan idősebb, 17 év körüli lány, felvett, bevitt a szobájába. Hirtelen olyan érzést keltett, mintha egy filmet tekertettek volna… Mindenki gyorsabban mozgott, futott, szervezkedett… Majd… belépett a nevelőház ajtaján anya, akárhol megismerném.

„Üdvözöljük, miben segíthetek?”

„Szeretnék örökbe fogadni egy kislányt, olyan 2 év körülit, sajnos én nem szülhetek gyereket”

„ Persze, kérem, jöjjön velünk.” Bevezette őt a szobánkba, a kis én kíváncsiságból odamászott hozzá, nagy kék szemeivel nézte a leendő anyukáját.

„Én őt szeretném”

„Rendben, még alá kell írnia egy pár papírt.”

Sok mindent megismertem az életemből, Cecevel már ovi óta barátnők voltunk, de egyikünk sem tudta az igazságot, jó volt visszanézni az első sulis éveimet, sok-sok emléket, ráadásul anyát, összeszorult a torkom, kiskoromban hatalmas rázkódtatások értek, semmire sem emlékszek, „anyu” becsapott egész kiskoromban, sőt, még most is… Bíztam benne… Úgy látszik, engem mindenki átvert, kihasznált. Egész iskolás években, csak arra voltam jó, hogy a házit lemásolják rólam, erre kibeszélnek, hátam mögött kinevetnek. Azért mert más vagyok. Mert én évek hosszat tanultam. És most itt vagyok Londonban… Ugyan, szebbnek, jobbnak gondoltam ezt a kirándulást, erre elvesztem a legjobb barátnőmet, aki ráadásul a testvérem is, ma megtanultam. Nekem az életem nem lesz jobb, mindenen átmentem, már a születésemkor is majdnem meghaltam. Mit akarok én?! Kiben bízhatok? Hol van a helyem? 18 évesen ideje lenne rájönnöm… Még mindig keresem a helyem… Megszédültem, mikor kinyitottam újra a szememet már a kollégiumban voltam.

- Te jó ég! Már azt hittem, megint mentőt kell hívnom, 1 órája ébresztelek, semmi, meg sem szusszantál, teljes kómás állapot… A szívbajt hoztad rám! – magyarázta Harry.

Még mindig el voltam gondolkodva. Mennyi lehet igaz abból, amit álmodtam? Tényleg ez lett volna az életem? Kicsordult egy könnycsepp, hagytam végigfolyni az arcomon.

- Mi történt? – törölte le Harry

- Újra átéltem az életemet – hajtottam le a fejemet.

- Ezt hogy érted? Mit álmodtál?

- Semmi, nem szeretnék róla beszélni, meg kell tanulnom tovább lépni… - motyogtam, megtöröltem a szememet. Ez így nem mehet tovább. Nem ronthatom el az életemet! Egy szakasznak vége, jön egy újabb. Nem török össze, igaz, hogy nehéz, de fel kell állnom… Erős vagyok, mindent kibírok… Ez elég nagy szó volt, helyesbítenék: igyekszek mindent kibírni. Most pedig emlékek OFF, élet ON, mivel még csak most kezdődik az egész. J

Trailler♥

Hi everyone!! :) 

Wííííííííí♥ Elkészült a blogom trailler-je *-* Nagyon, nagyon köszönöm Zita Csikós-nak, hogy elkészíette♥

http://www.youtube.com/watch?v=MlHVxEU7ugU

Egy lány, aki követte az álmait. Csak elkövetett egy nagy hibát. Azt hitte minden rendben lesz.

Sajnos tévedett, megtámadták a rajongók, egy félreértés miatt elvesztette a legjobb barátnőjét.

Anyja valamit titkol előle. Úgy érzi, mindenkit elveszített, apjával valami baj történt, nem veszi fel a telefonját, nem tud vele beszélni.

Egyetlen személyben hisz csak.

A fiúba, aki megváltoztatta az életét.

Akinek mindent elmondhatott.

Akinek az ölelése nyugtatóan hatott rá.

Elvesztette minden reményét, egy lány közéjük állt.

Nincs más választása, visszautazik Párizsba a szüleihez.

De… Otthon csak anyukáját találja. Kiderül a titok…

Édesapja már rég fentről figyel rá.

Kelly már nem számíthat senkire, öngyilkosságra készül.

Valaki ezt a döntését megakadályozza.

Ki lehet Ő? Minden rendbe jön az életében? Vagy talán rosszabb lesz az egész? Visszautazik Londonba? Mi lesz a barátnőjével Cecevel? … Nincs kilátása… Kiderül a blogból J  

8. fejezet :)Én ezt nem értem... -.-

Jupiiiii *-* nagyon- nagyon köszönöm a komikat, ezek szerint még olvassátok :D ennek örülök :3 lassan készen lesz a blog trailler-je, Zitának köszönhetően *-* szóval következőleg azzal fogok jelentkezni :3  Akkor egyenlőre még nem fogom törölni a blogot, mivel látok érdeklődést :) na akkor nem is húzom a szót *-* itt van az új rész :P
..................................................................................
előző részből: Cece, mi volt ez a csók Zaynnel? - kérdesztem meghűlten a barátnőmtől.
...................................................................................

- Hát őőő… Az úgy volt, hogy… muszáj ezt most? Nem ér rá otthon?

- Tőlem mondhatod otthon is… De akkor mindent kérek, és az IGAZAT! Elvégre legjobb barátnők vagyunk/ voltunk. – mondtam, kirohantam a teremből a szememet törölgetve.

- Kelly- Kelly hogyan érted azt, hogy VOLTUNK??? Mi van veled?

- Mégis mi lenne? Előbb titkoltál el tőlem valamit, és még halogatod, talán ki akarsz találni valami hihető sztorit. Fogalmam sincsen. Bíztam benned, azt hittem te is bennem. Ezt most megcáfoltad! Már érzem, hogy van még más is, amiről nem tudok! Őszinte voltam hozzád, mindent elárultam neked, erre te? Nem árultad el nekem, mi ez az egész, a koncert előtt is eltűntél…- hajtottam le a fejemet.

- Sajnálom, de kell mennem. – ment vissza a terembe, nem hiszem el. L  

Leültem a padra, jól esett az egyedüllét, gondolkoztam. Mi keresnivalóm van itt nekem? Most már értem miért nem akarták anyuék, hogy eljöjjek. Visszamennék… Valami visszahúz, muszáj lenne ott lennem, de nem mehetek… Azt hittem az életem csodás lesz, hogy jövök ide Londonba? Nem, csak rám jellemzően, megint egyedül leszek… Teljesült egy álmom… Most azt kívánom, bár ne teljesült volna. Nem így képzeltem el ezt az egészet…

- Te meg mit csinálsz itt kint? – kérdezte Harry, leült mellém

- Csak… Ülök. – sóhajtottam.

- Persze, azért könnyesek a szemeid. Mesélj! Mi történt?

- Cecevel összevesztem, egyedül érzem magam, egy senki vagyok. Haza akarok menni, nem találom a helyemet. Röviden ennyi.

- Először is nem vagy senki, nekem sokat számitasz. Másodszor én itt vagyok neked, akármi baj van itt vagyok… Harmadszor.. Nem engedlek haza.- ölelte át a derekamat.

- Miért?

- Mert… Szeretlek! – Erre nem tudtam mit szólni, mondjam azt, hogy én is? Á nem, hülyeség lenne, úgyis tudja, biztosan, mit érzek. Ott volt az a csók. Igen is sokat jelentett nekem… Tehát némán válaszoltam, csak rádöntöttem a fejemet a vállára. Így ültünk, csendben, néztük a csillagos eget. Nem mondtunk semmit egymásnak. Harry gondolta, erre van most szükségem, némán tűrte.

- Te jó ég! Éjfél van! Kéne mennem, bezárják az intrit. Hol fogunk aludni? – kaptam észbe.

- Ne siessetek, legrosszabb esetben majd velem alszol. – mosolygott édesen, amitől teljesen elolvadtam. Az utcai lámpa fénye alatt, csillagoknál a padon csak mi ketten… Jól éreztem magam, pedig semmit nem csináltunk, de mégis most jól hatott rám a közelsége.

- Nem megyünk be? Kezd hideg lenni… - ajánlottam fel, eleget ücsörögtünk kint.

- Rendben ha úgy gondolod mehetünk… - álltunk fel a padról, indultunk befelé az arénába újra. Harry próbálta a kezemet megérinteni, de én elhúztam. Fogalmam sincs miért. Most az egész világ hülyének tartana emiatt, de nem tehetek róla, reflexből tettem, Harry is megértheti, hogy nem nagyon szeretem azokat, akik nyomulnak mindjárt, ő sem mentesül fel ez alól, hiába híresség, ugyanúgy tekintek rá, mintha most futottunk volna össze az utcán. Türelem kell hozzám az biztos, nem állok össze akárkivel. Nem mintha ő AKÁRKI lenne… Csak hát… na mindegy. Ezt nem bírom kimagyarázni, egyszerűen ehhez idő szükséges.

Én leülte az asztalhoz miközben ő a rajongóival beszélgetett, vagy esetleg táncolt néhány szerencsésebbel közülük. Jó volt látni, hogy ő boldog. A zenék megállás nélkül szóltak hangulatfokozónak, alig hallottam a telefonom csörgését, előkaptam, beszaladtam a WCbe, hogy nyugodtan tudjak beszélni, tudniillik anyu hívott.

- Szia kicsim! Milyen London. Már otthon vagy? Vagyis a kollégiumban? Cece? – mondta, erőtlen rekedt, szinte sírós hangnemben

- Szia! Minden rendben van… talán… Még itt vagyok az arénába, „bulizunk” idézőjelben, bár nekem nincs sok kedvem… Ülök az asztalnál.

- Cece?

- Megtalálta a helyét, éli a világát, engem pedig nem avat bele valami oknál fogva… - meséltem a csodás kirándulásomat a „barátnőmmel”. – Egyébként a város gyönyörű, pont ahogyan elképzeltem,… de valami visszahúz… Egyszerűen azt érzem, ott kellene lennem melletted.

- A Ceces ügyet nagyon sajnálom, majd észhez tér, okos lány, remélem rendbe jön minden… Még szoknod kell… Jól tudod, nem illeszkedsz be olyan könnyen az új környezetbe soha…

- Igen tudom, Cecenek nem hiszem, hogy bármikor valamit még el tudok hinni.

- Te tudod! De nézd abból a szempontból, hogy most per pillanat ő az egyetlen akit ismersz, nem haragudhatsz rá az örökkévalóságig.

- Tudom de…- na most mit mondjak? Állítsak be ezzel: Hopp én a legnagyobb valószínűséggel bepasiztam a koncerten, méghozzá nem is akár kivel… Harry Stylessel, aki a One Direction egyik énekese. Még csak ez kéne! Anya kisebb szívrohamot kapna… Majd egyszer mesélek róla neki… Most úgy vettem észre nincs abban az állapotban, hogy az én szerelmi történetemet hallgassa meg. Plusz még Harryt nem is engedem nagyon közel hozzám, majd ha lenne valami komoly, azt úgyis megtudná.. Elvégre minden nap nézi a TV-ben a híreket, az egyik legnagyobb szenzáció lennénk mi ketten, hiszen csoda lenne, hogy Harry végre fiatalabb lánnyal”kavar”. Mindenki tudja, hogy az idősebb nőkre bukik. J Kikötött egyszerűséggel folytattam a mondanivalómat, a lényeget későbbre tartogatva. – Azért Cece is hibás nem csak én… ki mondta, hogy hagyjon engem ott a kezdés előtt 1 órával a terem közepén…

- Jól van, jól van, nem akarok neked parancsolgatni, hiszen ma holnap már felnőtt leszel… de azért kérlek, gondold át ezt az egészet… Lehet hogy nem is akart téged megbántani.

- Veletek mi újság? – kérdeztem, meg sem hallva az előbbi választ, utálom azt hallgatni, hogy felnőtt leszek, bár én is tudatában vagyok, majd… eszembe jutott valami… - Apával mi van?

- Itthon minden rendben van – felelt gyanúsan, sőt a rendbennél el is csuklott a hangja… Apád…- kis szünet következett…- most éppen alszik.

- Ez nem volt túl meggyőződött… Oda tudnád nekem adni őt?

- Most nem… dolgozik reggelig…- találgatott, nekem igen felkeltette az érdeklődésemet. Mi lehet ott?

- Anya!!! Előbb még azt mondtad, alszik. Mi történt apával? – kérdeztem újra ingerült hangon, erre ő… letette… döbbenten néztem a pistyogó telefont, vagy 10 percig, merev arccal. Mire kiértem a tömeg kicsit megcsappant. Harry keresett valakit, aki én lehettem, ezért odamentem hozzá.

- Itt vagyok.

- Jaj, éppen téged kerestelek, vége a bulinak, azt hittem már belefúltál a WCbe.

- Sajnálattal közlöm, nem állt szándékomban lehúzni magam.

- Na látom visszaszállt a humorod!

- De a jókedv sajnos elmaradt. –sóhajtottam.

- Mi történt már megint, amúgy hová tűntél?

- Anya hívott, elég furán viselkedett… Kérdeztem apáról, ő meg lerakta.

- Értelek. Ne félj! Ha történt volna valami akkor arról már tudnál biztosan.

- Gondolod? Amúgy Cece hol van?

- Jaj, azt üzente megvár az intrin, nem talált, keresett, csak már haza kellett mennie valamiért… Zayn hazakísérte őt.

- Akkor nekem is kéne mennem…

 - Oké… Majd remélem, még találkozunk valamikor…

- Én is…- próbáltam búcsúzkodni, egy ideig még álltam ott tanácstalanul, utána elindultam…

- Várj! Mit szólnál, ha én is hazakísérnélek?

- Megtennéd? – csillant fel a szemem… Azért már éjfél elmúlt, sötét van, a kollégium pedig nincsen közel az arénához. Félnék egyedül, Cece most itt hagyott egyedül, de majd otthon beszélek vele, kimagyarázza szépen nekem a történteket, ha nem, akkor komoly baja lesz, vagy húzok vissza Párizsba, hiszen már nem kellek neki. Bár az ő angol tudásával elszenved majd itt… Nem baj megérdemelné.

2en indultunk el a sötét, egy pár lámpával megvilágított utcákon, a kutyák megállás nélkül ugattak. Szerencsére Harry közelsége miatt nem volt okom megijedni, tudtam, vigyáz rám.

Odaértünk a kollégiumhoz, felmentünk a lépcsőn, kinyitottam az ajtót.

- Cece!!!! Itt vagy? Mért jöttél haza nélkülem? – kiabáltam, de senki sem válaszolt. – Ez nem lehet igaz! Itt nincsen senki! Hol lehet? – fordultam Harryhez, de ő is csak lepetten nézett rám.

- Fogalmam sincs! De ha itt nincs 90 százalék, hogy Zaynnél van. Rendesen összemelegedtek az este alatt.

- És mi van, ha elrabolták őt? – vetettem fel a rossz ötletet aggódva.

- Nyugi nem lesz semmi baj. Itt maradok veled éjjelre. Egyedül itt nem hagylak, Zaynt pedig komolyan leütöm.

- Köszönöm, remélem semmi gond nem lesz vele. – odamentem hozzá, ő magához szorított.

- És most mit csináljunk?

- TV?

- Lehet, mit nézünk?

- Mindegy kapcsolj be valamit. – ajánlottam, ő bekapcsolta a TVt, éppen a hírek mentek. – Ne! Hadd nézzem meg! – kaptam ki a kezéből az irányítót.

„ Louis Tomlinson becsajozott? A One Direction szívtipróját egy barna hajú lánnyal látták kavarni együtt. Múltkor egy kávézóban kapták el őket a lesifotósok. Állítólag a lány neve Kathe, és egy közeli iskolába jár, mint végzős. Hm, vajon kitart a kapcsolatuk sokáig? Mit fog hozzá szólni Eleanor? Később jövünk… Addig is szép estét mindenkinek.” Közölte a legújabb hírt a csaj. Némán néztük még egy darabig a TV képernyőjét, nem akartunk hinni a fülünknek.

- Mi a franc? Louis miért nem szólt nekem erről? Valamikor én voltam a legjobb barátja.

- Pedig… Nem láttam a csajt a koncin. Keressük ki Google-n. Hozom a laptopot.

Kikotortam a táskámból a tokkal együtt, majd kihúztam a cipzárt, benyomtam a gombot. Amig lassan betöltődött, készítettem kávét magamnak, Harrynek. Ráérünk elaludni, hiszen még csak 2 óra van. :D. Lehuppantunk a kanapéra, ölembe vettem a laptopot, Harry, pedig közel hajult, hogy ő is lássa a képernyőt.

- Na szóval mi is a csajnak a neve?

- Őőő azt hiszem, Katherine Tyler.

- Okés, akkor rákeresek… - elkezdtem pötyögni és kijöttek a képek. – Nézd ő lenne az! Ott van egy kép Lou-val kézen fogva, vacsi közben. Nahát, akkor ezek szerint igazak a pletykák.

- Jól van, akkor Louis kicsit számon lesz kérve otthon. – nevetett, de egyánltalán nem láttam haragot az arcán.

- Kicsit álmos vagyok. Nem megyünk aludni?

- Ahogyan gondolod. Cecevel mi lesz?

- Majd jön ha akar. Ha jön akkor leütöm itet az már tuti. – válaszoltam ásítva.

- Éjjeli puszit kaphatok? – vigyorgott.

- Persze. – mosolyogtam. – Ha te is adsz majd nekem.

- Nyugodt szívvel. – húzott magához, én meg próbáltam arcára puszit adni, de ő elfordította a fejét, így a szájára ment.

- Most megvagy! – mondta, újra átölelt, megcsókolt. A romantikus „csatának” a csöngő hangja vetett véget. Elszaladtam kinyitni az ajtót.

- Zayn? – lepődtem meg, aztán észrevettem a mellette álló barátnőmet. Közben Harry odalépett a hátam mögé.

- Harry- szólalt meg Cece is utánam.

- Sziasztok! Kelly hát te? – kérdezte Zayn.

- Hát én? Mi van velem? Itt lakok.

5 perc kínos csend után végre meg tudtunk mozdulni az ajtóból, leültünk.