2. fejezet:)) Igazgatónál...

Hey guys :* megjöttem a kövi résszel, egy pár napig nem leszek gépközelben, ezért legkésőbb vasárnap tudom hozni a kövit :( De!.... Kárpótlásul ez tényleg nagyon- nagyon hosszú lett :) Remélem tetszeni fog... Komizzatok, ne kiméljetek, ha valami nem tetszik mondjátok meg, hiszen csak akkor tudom kijavitani a hibát :* Ha tetszik, feliratkozni ér :))
......................................................................................

Némán lehajtottam a fejem, elkezdtem kidolgozni a feladatokat. Cece is irt valamit egy lapra. Köbö 10 perc alatt kész lettem a dolgozatommal.  Egy nagyon picit megböktem a könyökömmel Cece oldalát. A fenébe, nem vette észre, a tanárnő meg annál inkább. Hogyan segitsek? Segitség kérően körbenéztem, aztán valaki oldalról az ölembe dobott valamit. Ösztönösen utánakaptam. Egy kis lap volt az, melyen a B csoport kérdései szerepeltek. Gőzerővel irni kezdtem, tudtam, hogy az egész osztály számit rám. Mikor végeztem, felnéztem, a tanitó, mérges, gyanakvó arcára lettem figyelmes. Szerencsémre nem szólt semmit, csak tovább ment. Huhh! Ezt megúsztam! Itt az alkalom! Átcsúsztattam a kitöltött feladatlapot Cecenek.

- Tudtommal dolgozatot nem a könyvből kell irni!- mondta a szőke hajú Melanie-nak, majd kivette a nyitott könyvet a padjából. Gyorsan ráfirkantott egy ötöst a dolgozatára.. – még 10 perc.

Cece már tovább is adta a válaszokat, ilyen közel még soha sem voltunk a bukáshoz. Csendben ültünk tovább, óra végéig nem szóltunk egy szót se. Közben figyeltem, hogyan vándorol végig minden padon a dolgozatom J Csengetéskor 1 emberként lélegzett fel az osztály. Hát igen Mrs. Bowl nem tartozik a legkedveltebb tanárok közé, mint ahogy a tantárgya sem.

Nagyjából igy telt az egész napom. Egy nap alatt, ha jól számolom, megirtam 60 dolgozatot , mivel 15en vagyunk az osztályban. Kicsit sok. Az- az érzésem, hogy gyanúsan jól fognak sikerülni azok a dogák.

- Héj Kell! Köszi a segitséget!- szólt utánam Dave, miközben mentünk ki a kapun.

- Igazán nincs mit! –mondtam.- De komolyan azt hiszitek, hogy elhiszi, hogy tudjátok 1-re a tézét?- *Nagy nevetés*

- Azért annyira idióták nem vagyunk, 2re hajtunk.

- Nekem mindegy. 2-re sem tudjátok.

-Ott a pont.- ölelte át fél karjával a vállam, de én gyorsan leráztam magamról.

- Mi van, ha visszakérdez? – jó tudom, ez már kicsit túlzás, de ha ez egyszer kiderül, elvesztem Bowl bizalmát.

- Jaj már Kelly, ne izgulj! Egyszerű a helyzet, ha visszakérdez akkor súgsz! – mondta, mintha az olyan természetes lenne. Pedig nem az! Abszolút nem az! Kezdem úgy érezni, rohadtul kihasználnak.

- Persze, majd súgok, megirom a dolgozatotokat, a házitokat meg mindent. Mégis mi vagyok? Igaz kicsit ingerült volt a reakcióm. De legalább észreveszi magát… Már nem birtam uralkodni az indulataimon, hogy elkerüljem a komoly vitát, sebesen kirohantam a suliból, még Cece-t  se vártam be. Mögöttem még a fiúk beszélgettek, de csak egy *Most mi baja van?-t * sikerült elcsipnem az eszmecseréből. Már szinte nyeltem a könnyeimet, próbáltam elterelni a témáról a figyelmem, igyekeztem nem elbőgni magam. Nem akartam hülyén kinézni az út közepén.

- Kelly várj már meg! – kiabált Cece. Rá nem haragszok, ezért meg is álltam, lehajtottam a fejem. A sietés miatt kicsit szúrt az oldalam, azonban ez volt a legkisebb gondom most. Pár pillanat múlva ott állt mellettem , átölelt. Igaz barátnő, ha valaki akkor ő biztosan tudja, hogyan vigasztaljon meg.

- Na jobb már?- kérdezte. –Hidd el én veled vagyok! Elég csúnya volt tőlük, jogosan hagytad ott őket.

- Már tényleg kezd elegem lenni belőlük, rohadtul kihasználnak, nem értem, miért hagyom magam.

- Figyelj, te csak nem akarod a porba hagyni őket, eltiporni, inkább segitesz neki, az sem számit, ha te lebuksz… Nem vagy olyan, mint Melanie, akinél ott volt a könyv és nem segitett másoknak.

- Igazad van!- hagytam fel a duzzogással, már úgysincs semmi értelme.

- Nézd a jó oldalát. Legalább megjegyezted a feladatokat, annyival is okosabb lettél. Felejtsd el az egészet, ne kinozd magad!

- Oké!- mosolyogtam rá. Megérkeztünk a házunkhoz . Cece egy kicsit arrébb lakik. Elköszöntünk egymástól, olyan LB-sen J Jól esett, hogy van mellettem valaki.

Bementem a házba, anya sajnos nem volt otthon ezért nekiültem a tanulnivalónak. Nagyjából tanultam csak meg mert semmi kedvem nem volt hozzá. Cece vár rám facen, szall majd suliba megtanulok, szokás szerint. Benyomtam a magnómba a lejátszás gombot ( tegnap benne hagytam, a Take Me home albumot.) Feltekertem a hangot, had orditson a zene. Facen Cece még nem volt fent.Bezártam az üzeneteket, a kezdőlapon beugrott az egyik kedvenc idézetem:

„Nézz az égre,

Legszebb fényre,

Láss egy álmot,

Harcolj érte!”

 Aj pedig megigérte. Mindegy. Felálltam az asztalomtól bedőltem kicsit az ágyba. 14 éves korom óta harcolok az álmomért. Bármit megteszek nem akar összejönni. Ki akarok jutni Londonba! Nekem ott van dolgom és kész! Nem találom itt a helyemet. Ott van dolgom. Valami húz oda! Már minden megvan, az úti terv is, mit csinálok ott, hova megyek meg ilyenek. Természetesen az 1. One Direction koncert, 2. London Eye, 3.További nevezetességek, város séta… Rengeteg van, fel sem sorolom. Fogalmam sincs mikor ébredek fel az álomvilágból, jól elvagyok itt, csak 17 évesen már ideje lenne. Mit is mondott Harry? Ja, igen „Egy álom csak egy, álom, egészen addig, amikor úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed“. Én igenis a végtelenségig küzdeni fogok érte, IGAZZÁ TESZEM. Ugyan megszökni nem tudok itthonról, anyu kétségbeesne. Ő meg nem akar elengedni. Mit kéne ilyenkor kezdenem? Valami húz oda, érzem, hogy van ott dolgom, de nem tehetem, hogy csak úgy lelépek. Fogalmam sincs.

A gondolatmeneteimet a gépem pittyegése zavarta meg, Cece videóhivást inditott. Párszor kiveséztük a napi sztorit. Dave is bocsánatot kért. Arra eszméltem fel, hogy 10 óra elmúlt. Gyorsan elköszöntem, kikapcsoltam a gépem, elaludtam.

Másnap riadtan keltem fel, mert SMS-t kaptam. Jaj, ha ilyen hirtelen kelek fel, az hatással van az egész napomra. Már reggel hatalmas hisztit csaptam le, anyu alig birt megnyugtatni, mindezt azért, mert nem találtam a zoknimat. A hajam teljesen elaludtam, úgy néztem ki, mint aki felrobbant, vagy belenyúlt a konnektorba. Hiába fésültem meg, mert utána szépen fölállt. Nagy nehezen elkészültem, rekordot döntve a hisztizésben.

Ez a csodás napom az osztályban folytatódott, karácsonyi lázban égett mindenki. Mikor beléptünk Cecevel a terembe, köszönés képen fejbe találtak egy gömbbel, hirtelen a számhoz kaptam., ilyet sem láttam még soha. Az égők a földön hevertek, a gömbök röpködtek a fejünk fölött, a füzérek össze-vissza.

- Hát ti meg mit csináltok? – csúszott ki a számon. Cece még mindig bambán nézte az elhajigált dekorációkat.

- Á semmit. - mondta Josh.

- Azt látom.- feleltem

- Csak Karácsonyra díszítünk.

- Na gyerünk! Egy- kettő, mozogjatok! A mi osztályunknak kell lenni a legszebbnek! Utolsó évünk van itt meg kell nyerni a versenyt.- dirigált Melanie.- A gömböket pedig ne dobáljátok, mindjárt becsönget!

- Nem tök mindegy? Úgyis ofő óra lesz!

- Szörnyen gyerekesek vagytok! –forgatta a szemét Mel.

Majd becsöngettek. Bejött a tanár, már ahogy tudott, mivel alig lehetett megmozdulni a diszektől..

- Üljetek le! Ha megbeszéltük a gondokat, folytathatjátok.

Leültünk és hallgattuk a prédikációját.

- Most térjünk rá a diszitésre! Hol van az Adventi koszorú? Tavaly még volt…

- Ömm a fára tettük, helyettesiti a csillagot, mivel az eltörött.- kiabálta Zack. Az osztály vihogott, de még a tanár is. Az ofőnk Mrs. Walker eléggé „jófej” már ahogy mondhatni rá.

- Kelly Frey és Cece Meercy az igazgatóiba, MOST!- mondta a hangszóró.

- Már megint mit csináltam?- morgott fel Cece. Jaj , talán lebuktunk tegnap, túl jól sikerült mindenkinek? Rájött a tanitó, hogy én segitettem? Börtönbe fognak csukni. Na jó ez azért túlzás. Falfehéren ültem, meg sem akartam mozdulni. Csak az iroda előtt tértem magamhoz. Fogalmam sincs hogyan jutottam el ide.

- Kelly, ne félj! Nem lehet semmi baj!- nyugtatott Cece. Semmi baj? Semmi baj? Mit gondol ez? Éppen az igazgatói iroda előtt állunk!!!

- Gondolod? Mi van, ha berágott ránk tegnap Bowl? Az igazgatónak meg elmondta…- soroltam, a lehetőségeket, közben éreztem, szabályosan reszketek.

- Jaj, ne legyél már annyira naiv! Nyugodj meg, ne reszkess, mert elájul a látványodtól szegény igazgató bá.

- Jobb félni mint megijedni. – tettem ölbe a kezemet, ő forgatott egyet a szemén, nem szólt semmit, bekopogott. Kedvem lett volna elszaladni, de Cece visszarántott.

A helyettes nyitott ajtót, bár nem tűnt mérgesnek, mosolygott, nekem akkor is a torkomba ugrott a szivem. Utálok itt lenni, és igyekeztem, nem olyan helyzetbe keveredni, hogy itt kötnék ki az igazgatónál. Folyamatosan nyugtattam magam, borzalmasan féltem. Cecenek ezzel nem volt gondja, magabiztosan sétált be, ő már párszor megfordult itt. Teljesen otthon érezte magát. Nem is érdekelte miért hivattak le.

- Azért hivattalak le titeket,… - és itt megállt. Idegesen harapdáltam a szám szélét, behúzott fejjel figyeltem.- mert az iskolánk bekapcsolódott egy cserediák programba.

- És, mi van vele? – kérdezte Cee, elképesztő lazasággal, mintha a barátjával cseverészne. Hogy lehet igy igazgatóval beszéni?

- Két diák mehet, és rátok gondoltunk. Márpedig azért, mert Kelly az egyik legjobb diákunk, te pedig Cece, azért, mert máshogy nem tudunk rávezetni a tanulásra, igy legalább a nyelvet tanulod.- mondta, büszke arccal nézett rám, megkönnyebbülve felsóhajtottam.

- Hová mennénk?

- Londonba, fél évre!- mikor ezt kimondta, fordult velem egyet a világ.

- Most ez komoly?- szaladt ki a számon a kérdés. Egy bólintást kaptam válaszul. Naháát, meg HŰŰŰ, London a legnagyobb álmom, oda akarok kijutni már 3 és fél éve. Most meg fél év ott, wow, pont minket választottak a legjobb barátnőmmel.

- Karácsony után, január 3.-án indultok, majd még bővebben kaptok információt, most pedig nyomás órára! – összecsapta a kezét, vagyis nála ez a „MEHETTEK”-et jelenti. Felálltunk, én boldogan, Cece pedig kissé duzzogva hagyta el az irodát.

- Köszönjük viszlát!- fordultam vissza, majd a duzzogó barátnőm után szaladtam.

- Neked mégis mi bajod?-kérdeztem, csodálkozva.

- Szerinted? Mit akarnak tőlem? Attól, hogy elküldenek Londonba, attól még tanulni eszem ágában sincs. Angolul sem tudok, neked könnyű, külön órákra jársz, kitűnő tanuló vagy… Majdnem perfekt beszélsz, hibátlan kiejtéssel.

- Éppen ez az! Mivel ott leszek, tudok segiteni. Cece, ott te rákényszerülsz arra, hogy megtanulj angolul, mivel máshogyan te sem tudod megértetni a mondanivalódat, nem érted mit mondanak neked. Valami rád ragad! Angol környezetbe megyünk, miattad Anglia hivatalos nyelve nem lesz francia. Ne aggódj, jó lesz, sokat bulizunk… Persze meg majd elmegyünk egy One Direction koncertre.. – merültem el az „ álomvilágomban”.

- Azok meg kik?

- Te nem ismered őket? – lepődtem meg.

- Miért kéne?

- Majd hazafelé elmondom!.- válaszoltam titokzatoskodva, már nem lett volna időm elmesélni a történetet, az osztályunk előtt álltunk.

- Naa? Mi volt lent? Mit mondtak? – kérdezte az ofő, én csillogó szemmel beszámoltam mindenről.

- De klassz, tök jó, hogy titeket választottak! –mondta Dave.

A szünetben, kábé mindenkinek leesett a szitu. Ami a következő: Ha én Londonba vagyok, nem vagyok órán, ha nem vagyok órán, nem irok dogát, ha nem irok dogát, nincs miről lemásolni, ha nincs miről lemásolni, örülök ha a nevüket hibátlanul le tudják irni, ha csak a nevük szerepel a papiron, és még meglehet, hogy az is hibásan, rossz dogák születnek, ha rossz dogák születnek, komoly végzős bukások lesznek év végén.

Szóval ennyi volt a főtéma. Élvezet volt végighallgatni. J