11. fejezet :)) Remek!!!... magyarázkodhatok -.-

Újra egy új résszel jöttem :)) Ami... Hát... hogy is mondjam... nem sikerült, úgy, ahogyan szerettem volna... Na mindegy, remélem azért annyira nem lett lapos :s  /A dal ami a részben van, saját, elnézést a hibákért, eléggé gondban voltam angolra fordításkor/ :DDD  Na jó olvasást!♥

U.I: Légyszi kövessetek be bloglovinon, ha továbbra is szeretnétek értesítést kapni az új részekről :)) xx :http://www.bloglovin.com/blog/8596451/valtsd-valora-az-almodat-en

.....................................................................

- Tudod, elkezdtem kavarni ott egy lánnyal, és elvette tőlem… Egyszer mikor hazaértem csókolózáson kaptam őket. Azóta mikor a szeretteim körébe megy vagy lép, elkap a féltékenység, nem tudok magamon uralkodni. Akaratom ellenére is durván beszélek. Volt már, mikor ez miatt majdnem szétmentünk… De a szerződésnek köszönhetően, ami 3 évig tart, még itt vagyunk. A rajongóinknak nem mutathassuk az igazi képet rólunk, azt hiszik minden rendben van, pedig nincsen, nem értünk mindenbe egyet. Nehéz így…

- Elhiszem… De akkor ez azt jelenti, a szerződés letelése után külön folytatjátok.

- Nem! Dehogy, nagyon nagy csalódás lenne az több millió lánynak… Ezt nem szeretnénk. A One Direction nem lesz a múlté egy ideig…

- Jól van… Akkor megnyugodtam. De akkor tartsátok is a szavatokat. Én nem engedem, hogy szétmenjetek… Olyan jól álltok egymásnak… Ha érted mire gondolok…

- Értem én. – nevetett.

- Tényleg és mi van a Larry Stylinsonnal? Most jutott eszembe…

- Louisnak ott volt Eleanor, nekem pedig még akkoriban Amy, az embereknek még több okuk volt melegnek nevezni bennünket, ráadásul a rajongóink hatalmas feneket kerítettek a dolognak, erre mi nem számítottunk, kerül-fordul jelentek meg rólunk PhotoShoppal készített képek… Sokunkat zavarta a cucc. Főnökeink szépen betiltották, nem folytathattuk…

- Aha, kár érte… Olyan aranyosak voltatok… - viccelődtem, megböktem fél vállal, ő magához húzott, megcsókolt. – Mikor kell indulnod? – túrtam bele göndör fürtjeibe.

- Ráér… Elvégre csak 1 hétre kell bepakolnom.

- Segíthetek? – álltam fel az ágyról, odaléptem a tükörhöz, feltűztem a hajamat…

- Ha akarsz… Hiányozni fogsz…

- Te is nekem… De 1 hét nem a végtelenség, valahogyan kibírjuk.

- Ha átjössz kipróbáljuk, bele férsz -e a bőröndömbe… - gondolkodott…

- Micsoda?- döbbentem le. – És a ruháid?

- Azok minek?… Fontosabb vagy számomra. Jah és megígérted hogy megmutatod a dalaidat. – ölelt át.

- Muszáj?

- ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. – mosolygott rám, mélyen a szemembe nézett.- Szeretlek te! Hogy fogok kibírni nélküled annyi időt…

- Ne már! Majd beszélünk. Csak 1 hét… Csak… Mondom én, aki teljesen egyedül lesz ebben a hatalmas városban. – sóhajtottam.

- Megértelek. Cecevel nem beszélsz?

- Én beszélnék, csak ahhoz hozzám kéne szólnia.

- Na akkor a dalokat! – terelte el a témát, talán jól is tette… Újra elkezdtek a könnyek összegyűlni a szemeimben.

- Pillanat.- húztam ki a cipzárt, elkezdtem kotorni.- Fogalmam sincsen hova tettem. – ültem le a talajra, kényelmesebb volt, mint térdelni. – Aha, talán megvan, emlékszem, alul van elrejtve egy zseb… - kezdtem el tapogatni a bőrönd alját. – Megvan! Itt a füzet is. De ez mi?- emeltem ki egy kisebb borítékot. Harry kezébe odaadtam a könyvet, kinyitottam a leragasztott borítékot. Egy levél lapult benne, mellette egy kép, amin egy fiatal nő, és egy kisbaba volt. Mintha láttam már volna valahol, de mégsem. Úgy döntöttem elolvasom a levelet.

„ Kislányom, ha nevezhetlek én így… Elég nehéz ezt elmondanom… de… Na mindegy essünk túl rajta, régóta tudnod kéne a dolgokat, na szóval arról van szó, hogy nem én vagyok az igazi anyukád, most tudom, azt gondolod miért nem szóltam hamarabb, de meg kell értened, nekem ez nehéz… Rettentően fáj, remélem, nem fogsz haragudni miatta, ugyan olyan lesz a kapcsolatunk mint régebben.

                                                                                                                        Puszi: „Anya””

Tehát igaz volt az álom, de az hogyan lehet? Harry szerint kómás állapotba kerültem. Ki lehetett Caroline? Vajon minden igaz? Utána kell járnom mindennek. Anyára nem haragszok, igaz nem ő hozott világra, de akkor is felnevelt, minden szeretetét odaadta nekem. És én… Néha nem is viszonoztam… Rettentően érzem magam… Este felhívom őket, remélem tudok apával is beszélni.

- Te jó ég! Ezek eszméletlen jók…

- Igen?- csillant fel a szemem a mély gondolkozásból. Azért, majd rákérdezek erre a dologra estefelé. – Melyik tetszik a legjobban?

- Diary Cards, nem akarod velünk feldolgozni?

- De, lehet!- virultam tovább…

- Dallamot írunk hozzá most... Megmutatjuk a srácoknak.

- Diktálod a szöveget?

- Igen… Versszakonként. Szall akkor… Első.

„My Shelf deep in search of
I have caught something
highlighted hopefully
This is what I was looking for
but I was wrong
There is an old book,
powder spilling
worn with gold lettering written on Diary“

- Aha...

- Akkor most az átkötés következik. Refrénnel együtt mondom.

„My first writings, old memories
Described with ancient pencil
That was me.
Already no recognize myself 
Completely changed my life

Persons, who meant a lot 
be a blurry, they be gone
I was alone in the wold
me and my decisons
I switched to another ride
I discrading the last
I live in the present
Becouse I plan my life“

- Oké... Tovább mondhatod.- írta le a szöveget mégegyszer magának egy papírra.

 „Appeared old memories..
playd back, as a movie
I done aright?
What did I do wrong?
What been if...?
I always ask these...

That was me, the old me
That was my life, my old life
Just I turned the pages, I found...
Ive changed, I did a lot...
Old diary, old lost myself
Someday I find, I feel that“

- Még 1x átkötés, 2x refrén lenne...

- Értem... Akkor ehhez a dallamhoz mit szólsz? – kérdezte, elkezdte dúdolni, majd énekelni. Ámultan néztem, nem hittem a fülemnek.

- Woáá! Ez fantasztikus! Hogy tudsz ilyen gyorsan kapcsolni a dalszövegekre?

- Megszokás, gyakorlás... 3 éve énekelek, ez már egyszerű...

- Akkor is számomra hihetetlen... Én akárhogy próbálkozok, nem birok írni egy normális dallamot.

- Majd megtanulsz. – mosolygott. – Hány óra van?

- Huhh, 3 elmúlt...

- Éhes vagyok... Dobjunk össze valamit, aztán átmegyünk összepakolni, megpróbállak belegyömöszölni a táskámba. Viszlek magammal.

- Haha! Majd én csinálok neked valamit...Eleinte furcsa lesz, de megéri megkóstolni.

Gyorsan felálltam, kimentem a konyhába, elég kicsi van, de legalább a saját szobánkhoz tartozik... Elég sok édességet/ csokit hoztam, az éppen elég lesz... Na szóval... Kell hozzá piskóta, puding. A pudingot megfőzöm, még van a szekrényben... Nekiálltam, meg is elég gyorsan. Elővettem egy edényt, az alját teleraktam babapiskótával, ráöntöttem egy réteg pudingot, vártam 5 percet ameddig kicsit megsűrűsödött, utána még pakoltam piskótát, banánnal váltakozva, újra egy réteg puding rá. Most jöhet a keverés. Csokidarabok, cukorkák, csupa édes dolgok... Ezt összekeverni vanília ízesítésű pudinggal. Az előbbi az csokis volt, tehát meg kell ezt is főzni,.. Külön tálba bekevertem, ráraktam. Majdnem készen van... Le kell hűteni olyan 20 percig hűtőben, utána mehet rá fagyi, tejszínhab... Imádom. Egyik kedvenc nyalánkságom. Anyu szerint undorító, hogy mindent összekeverek... Egyszer élünk, mindent ki kell próbálni.

- Na hogy állsz? – kérdezte Hazza, mivel újra visszamentem a szobába...

- Még 20 percet kibírsz?

- Melletted bármennyit. – válaszolta, átölelt hátulról, vállára hajtottam a fejemet. A TV-ben éppen valamilyen vígjáték ment, azt néztük...

- 1 hétig nem látjuk egymást. – sóhajtottam.

- Látni látjuk... nyugiii... Skype-n beszélünk, minden este webkamera.

- De az akkor sem az igazi...

- Ajj már! Ha nem hagyod abba a nyavajgást, komolyan mondom...

- Mit csinálsz velem?- nevettem.

- Betapasztom  a szádat az enyémmel... – csikizett meg kicsit, én pedig felvihogtad...

- Ugyan, nem kell ahhoz beszélnem... – néztem rá nagy szemekkel. – Na készen van az uzsonna... – húztam ki kézen fogva a konyhába, de megbotlottam a küszöbön, majdnem elestem, de szerencsére Harry magához húzott, megcsókolt, amitől kissé újra megszédültem.

- Össze ne essél nekem...

- Igyekszem. – fúrtam bele az arcomat a vállába. Pár percig csak álltunk, utána kiszedtem a „furcsaságot“ a hűtőből. Felvágtam, mivel olyan szeletelhető volt, mint a torta.

- Kérsz rá tejszínhabot?

- Aha. Jól néz ki.

- Ilyet sem mondtak még… - nevettem.

- Akkor én most mondok.

Megettük a kaját, aztán elindultunk Harryhez… Őszintén minden álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer az 1D rezidenciában, Harrynek segítek pakolni a turnéra. Még jobb lett volna, ha nem haragudnának rám Cee miatt. Mindegy, nincs semmi olyan, ami tökéletes lenne. Odaértünk.

- Nem várhatlak meg kint?

- NEM!

- De miééért? – durcáskodtam.

Vajon mennyire lenne furcsa, ha elszaladnák? Áh, inkább nem is gondolkozok ilyeneken. Vajon mi lesz, ha Harry nem lesz a közelembe, összefutok Niallal? Vagy Cece mit fog szólni… Niallnak nem mondhatok semmit… Nem lenne korrekt. Vagyis… akkor hazudjak? Nem, nem tehetem. Egyenes ember vagyok, nem szeretek becsapni másokat. Mi lesz most velem?

Minden mindegy alapon hagytam magam berángatni a házba…

- Cece.. – „köszöntem” a kanapén ülő volt barátnőmnek.

- Kelly… - „köszönt” vissza. Na szuper, ezzel vége is a kommunikációnknak. De… legalább a nevemre emlékszik. -.-

Szerencsémre Niallal nem találkoztam. Ezt most le is kopogom. Nem akarom magamat elszólni.

- Húha! Itt aztán nagy a rendetlenség. – néztem körül a szobában.

- Elfelejtettelek figyelmeztetni.

- Keresek farmereket, pólókat.

- Én akkor meg a többi cuccot.

- Oké.

15 perc alatt készen is lettünk, már csak a bőröndbe kellett bepakolni. Én neki is álltam volna, de Harry lefogta a kezeimet.

- Nem! A ruhák maradnak, te jössz velem. Na beleférsz?

- Kérlek ne most! Harry! Sikítani fogok…

- Kibírom. – mosolygott. – Ha nem mész bele magadtól, akkor én teszlek bele.

- Jól van, de ha nem férek el… Békén hagysz.- mondtam, fél lábammal beleléptem a hatalmas bőröndbe. – Te jó ég! – legugoltam…

- Na! Akkor ezek szerint jössz velem!

- Ne viccelj már! A fejem kint van!

- Ah jó! Akkor gyere ki… Majd kibírjuk valahogy. Én elmegyek fürödni. Addig menjél le. Rendelünk pizzát a vacsihoz.

- Oké!

Na ettől féltem… A többiek szeme elé kerülni. De most mit csináljak? Mondjam meg Harrynek, hogy bocsi, de nem megyek le, mert valami furcsa dolgot érzek Niall iránt? Hülyeség… Meg amúgy is, mindjárt elküldene melegebb helyekre… Legyen, aminek lennie kell!

Lent nem volt egyelőre senki, leültem a kanapéra, próbáltam nem feltűnően viselkedni. Kicsit unatkoztam, de inkább az, mint ha elkezdenének kérdezősködni.

- Kelly! – jött mögülem egy igen ismerős hang. Jaj ne! Még csak ez hiányzott. – Úgy érzem beszélnünk, kell.

Sóhajtottam, hátrafordultam, ösztöneim nem csaltak… Niall állt mögöttem. Hirtelen újra belenyilallt a hasamba az, az érdekes érzés… Szinte ugyan az, amit tegnap éreztem.

- Figyelj! Nem tudom, hogyan mondjam el ezt neked. – mondta, leült mellém. – Tudod… Tegnap mikor véletlenül megérintettem a kezedet. Esküszöm nem volt szándékos… csak… mégis… Éreztem valamit, amit még senkinél…

- Jaj! Én nem éreztem semmit… - próbáltam letagadni, de nagyon nehezen…

- Értem. De mit tegyek? Lemertem volna fogadni, te is érezted… Láttam a szemeiden. Láttam, hogy elpirultál. Az, az energia, amit akkor éreztem leírhatatlan…

- Erre nem tudok mit mondani. Kérlek, hagyjuk ezt most.

- Rendben… Azért remélem nem haragszol, hogy ezt közöltem. Azért megölelhetlek? – nézett rám.

- Persze.- sóhajtottam újra, úgy gondoltam ennyi belefér. Nem akarom őt megbántani.

Pár percig elengedtem magam a karjaiba. Hagytam eluralkodni magamon AZ ÉRZÉST /csupa nagybetűvel/.

- Ti meg mit műveltek itt? Kelly megmagyaráznád? – támadott le minket a lépcsőről lejövő Harry. Rögtön égni kezdett az arcom… Szuper most magyarázkodhatok..