10. fejezet :)) Mi volt ez?

Újra megérkeztem egy új résszel :)) Remélem tetszeni fog, komizzatok/ iratkozzatok fel :***
.......................................................

- Hány óra van? – kérdeztem elterelve a gondolataimat.

- 3 elmúlt…

- Nem megyünk enni? Annyira éhes vagyok…

- Oké mehetünk, csak akkor fel is kéne öltöznünk.

- Pizsamában nem jóóó? – nyavalyogtam. Kikaptam egy farmert, pólót a bőröndből (lusta vagyok kipakolni) és bevonultam a fürdőszobába.

20 perc alatt el is készültem teljesen, olyan 4 felé indultunk csak el…

Az ebédlő nincsen messze, kábé 300 méter. Kirántott csirkét rendeltem, Harry pedig Bolognai spagettit. Egész csendben ettünk, ami kicsit zavaró volt, ráadásul alkalmat adott gondolkodni.  

Kaja után elsétáltunk a Temze partjára, ott leültünk kicsit. Néztük a már lemenő napot.

- Cecevel mióta ismeritek egymást? – na erre mit mondjak? Igazán csak ovitól, de elvileg testvérek vagyunk, szóval ezzel nem igazán mondanák igazat…

- Kiskorunk óta. – adtam a legpraktikusabb választ.

- Értem… Hogyan ismerkedtetek meg?

- A beiratkozáson anyu éppen az óvónővel beszélgetett valamiről, én addig futkostam kint az udvaron, kergiztem a gyerekekkel, amikor egy kőben elestem, megütöttem magam. A többiek kinevettek, akkor érkezett meg Cece, amikor meglátott engem, odarohant hozzám, próbált felhúzni a földről, de nem sikerült neki, ő is visszaesett. Már nem is fájt a sebem, jót nevettünk együtt, aztán bemutatkoztunk, idővel a legjobb barátnők lettünk, egy alapsuliba mentünk, aztán következett a gimi, és most itt vagyunk, nem egész 15 évig tartó barátság veszett el.

- Ez szörnyű, én is elvesztettem egyik barátomat, fiatalon meghalt egy betegségben, általánosban 7.-be jártunk, mikor szomorúan közölte az ofőnk.

- Gondolom nagyot ütött beléd, még kicsi is voltál…

- Persze, több évig nagyon hiányzott, de aztán hogyan is mondjam… elfelejtettem…

„A sebek begyógyulnak,

de az emlékek megmaradnak,

Kitudja, mit hoz a holnap,

mi történik majd veled.

Ma talán fáj valami,

Ami tegnap elveszett

Pár év múlva elfelejted

Mindent, ami történt veled.

Néhány emlék felbukkan

Szemedből könnycseppek csordulnak

Visszajátszódnak, mint a filmek

Rájössz: ez volt a te életed.„

-… Ez egy új dalszövegünk részlete, még át lesz írva, de a lényeg benne van, gondold át… Elég sok mondanivalója van ennek a pár sornak.

- Igazad van, tudom, ez csak egy részlete volt az életemnek, vannak változások, amiket el kell fogadni, tűrni, Cece teljesen jól megvan nélkülem, nekem nem kell miatta görcsölni, ma-holnap teljesen felnőtt… Zayn majd vigyáz rá.

„Egy régi személy, régi múltad

Ne gondolkodj, annyit, nem okoz fájdalmat

Csak élj a mának, tudj felejteni

Boldog lenni, tovább lépni.

Néha nehéz,

De az élet megtanít

Ez egy játék, sok minden a tét

Becsüld meg a számodra fontos személyt.

Sok az állbarátság

Rengeteg hazugság

Váltsd valóra minden tervedet, álmodat,

Mutasd meg, hogy te erre képes vagy!”

- Ejha! Szoktál dalokat írni? – nézett a szemembe Harry, kicsit zavarba jöttem, elpirultam.

- Nem… vagyis… néha… általában minden nap eszembe jut néhány jó szöveg, nem mindegyiket írom papírra.

- Majd megnézhetek egy párat?

- Persze… Bent van a bőröndömben a füzet. Majd odaadom. Ha gondoltok fel is használhattok párat.

- El is énekled?

- Őőő az, az igazság, hogy dallamot még nem sikerült egyhez sem írnom, nincs hozzá tehetségem.

- Segíthetek… Utána, ha akarod, beszélek a stúdióssal, fel is énekelheted.

- Ugyan… azt nem… egyedül semmiképpen nem.

- És a One Directionnal? Szerepelhetnél az albumunkban…

- 1. Ha a többiek sem ellenzik… 2. Ha nem robban szét a stúdó a hangomtól, akkor belevághatunk…

- Akkor ezek szerint ezt meg is beszéltük munkatárs. – nevetett

- Ne! Ne hívj munkatársnak!

- Mert akkor mi lesz? – huncutkodott, lefogta hátul a 2 kezemet.

- Semmi, semmi,.. Engedj már el…

- Akkor hívhatlak munkatársnak?

- Semmi pénzért sem! – nem hagytam magamat. Leszorított, megcsikizett. Én személy szerint rettentően csikis vagyok.

- Engedj már eeeeeel!- visítottam, vihogva, megállás nélkül.

- Nem engedlek… - kitartott elég jól, de kiváló stratégiámnak köszönhetően, hamar kiszabadultam a „karmai közül”, gúnyolódva kiöltöttem a nyelvemet.

- Na elég, akkor hagylak… Te nyertél – meg kell mondanom, ez a kedvenc szó párosom a „te nyertél” olyan jó hallani, szóval virultam.

- Kezd sötétedni, nem indulunk haza? 8 óra elmúlt. – kérdeztem.

Otthon szokás szerint, bekapcsoltuk a TV-t, szokás szerint a hírek mentek, szokás szerint sztárokról volt szó.

„Louis Tomlinson úgy látszik, tényleg rendesen összemelegedett a barátnőjével Kathe-el, moziba kapták őket el a lesifotósok, a lány elfutott, Tomlinson, nem akart nyilatkozni a dologról, még mindig. „Csak egy haver” mondattal lerázta a riportereket, azonban biztosra tudjuk, több van köztük, mint egy „barátság”. Meddig titkolják még a kapcsolatukat?”

- Azért ez kicsit durva, így beleszólni a magánéletébe…

- Ez a sztár élet… Mindig ott vannak a nyomodban a riporterek, mindig fotóznak, leleplezik, beletúrnak a magánéletedbe…

- Hogyan bírjátok?

- Nehéz… de 2 év után eléggé meg lehet szokni…

- Én akkor sem szeretném…

- Nem is hagynám!

Lehunytam a szememet, aludtam…

Csrrrrn!... Csrrrrn! Vert föl a csöngő. Falon az óra éppen 10 órát mutatott. Harry nem volt mellettem, de a zuhanyzóból hallottam a vízfolyást, szóval minden bizonnyal fürdött. Szédölögve mentem ajtót nyitni, mikor kinyitottam nem kicsit döbbentem le. Niall állt az ajtó előtt, amikor meglátott, zavartan megvakarta a fejét.

- Helló! Cece küldött a cuccaiért, bejöhetnék összepakolni? – nézett rám kék szemeivel.

- Per… sze… - válaszoltam csodálkozva.- De miért te vagy a csicskása? Eljöhetett volna magától is! Van lába tudtommal…

- Van… Csak azt mondta, hogy nem akar a közeledbe lenni…- válaszolta kelletlenül. Kicsit megszédültem. Ilyet mondott? Ő? Meddig süllyed még le?

- Tudod mit? Segítek összepakolni. Ha már őnagysága pazarolja fölöslegesen a te idődet is… Szabadulj minél hamarabb tőle. – nevettem.

- Oké. Kösz.

Mosolygott, álltunk kábé olyan 5 percig, aztán meguntam az ajtó támasztását.

- Most bejössz, vagy támasszam a bejáratot tovább… Nem hiszem, hogy össze akarna dőlni. Azt már megéreztem volna. –húztam be szó szerint az ajtón.- Ez Cece bőröndje. Szertedobálva a ruhái… Csak is ő lehet ez.

- Akkor valahogyan pakoljunk össze… Ez az övé?- érintette meg a pólómat…

- Mi neeeem! Ez az enyém!- kaptam gyorsan oda, véletlenül megérintettem a kezét. Hirtelen furcsa érzést éreztem, mint ha energia futott volna át a testemen, kirázott a hideg, bizseregtem. Inkább elhúztam a kezemet. Szótlanul egymásra néztünk, ő is furcsállta a dolgot, ezek szerint nem csak én éreztem… Mi ez? Harrynél mér nem érzem? Zavartan újra megszakítottam a csöndet.

- Akkor pakolunk?

- Jah persze… csak…- kezdte el a mondanivalóját, de Harry kijött éppen a fürdőszobából…

- Te meg mit keresel itt? – csodálkozott, egy törülközővel maga körül, haja is csöpögött a víztől még. Wow.

- Cece küldött a ruháiért… Mellesleg, mi meg már téged keresünk a koncert óta. Holnap turné, indulunk Franciába megint, jó lenne, ha nem kéne nélküled elindulnunk… - nézett rá Niall

Szinte izzott a levegő közöttünk, én addig megpróbáltam nyugodtan pakolni. Már amennyire lehetett.

- Majd megyek… Ha Kelly is jöhet velem.

- Nem! Engem ne keverjetek bele! Itt kell maradnom, nem mehetek sehova.

- Oké, akkor folytassuk a pakolást.

- Jó is volna, azért jöttél, utána meg páá… Vidd Cecenek szépen a cuccait. – mondta lenézően Harry. Mi ez? Én azt hittem felhőtlen a kapcsolatuk a srácokkal, majd faggatok egy kicsit…

Összepakoltuk a maradék ruhát, Niall mindig olyan furcsán nézett rám, de nem szólt semmit. Kinyitottam az ajtót…

- Majd még beszélünk… szia!- búcsúzott, kicsit még állt, várva valamire, aztán megfordult, elment. Érdekes érzés…

- Szia! – szólaltam meg halkan, lehajtottam a fejemet, nyeltem egyet.

- Végre elment!

- Harry, mi volt ez?

- Micsoda?

- Ahogyan viselkedtetek egymással Niallal.

- Régi sztori, nem igazán akarok róla beszélni.

- Na ki vele…

- De… hosszú téma ez…

- Van időm. – nyomtam őt az ágyra, hogy üljön már le, miután sikerült leültetnem, újra faggatni kezdtem. – Ki vele!

- Muszáj?

- Igen!!!

- Akkor, az egész az X- factortól kezdődött…