...............................................................
*Niall szemszöge*
Alig tudtunk
odébbállni a rajongóktól. Szeretem őket, de most sietni kellett haza.
Képcsinálás, aláírás adás után végre elengedtek minket, leszállhattunk a
repülőről. Kint már ott állt Zayn, Kelly.
- Heló!
–köszöntem oda Kellynek, üdvözlőképpen megöleltem őt. Annyira más volt, ennyire
még soha sem adott a külsejére, de a sok smink nélkül is gyönyörű.
- Niall, Harry
ugye itt van? – kérdezte aggódva, könnycseppel a szemében.
- Micsoda? Miért
ne lenne itt? – lepődtem meg. – Zayn! Ugye nem ijesztetted be szegényt. –
kérdeztem a rosszfiúsan mosolygó sráctól.
- Ha most nem lenne
rajtam magas sarkú, akkor ugye tudod, hogy kapnál? – nézett rá Kelly szigorúan,
de mégis nevetve.
- Hmm. Kistigris
beindult.
- Na várjál még
hazaérünk, lesz aztán nemulass! – tette csípőre a kezét. – De most nem mert
lekenődik a sminkem, vagy letörik körmöm. – tette hozzá még nyávogva, olyan
pláza cicásan.
* Kelly
szemszöge*
Nagyon mókás volt
Zaynnel veszekedni, csak valami megzavart… Hirtelen érintésre lettem figyelmes
a derekam környékén. Megfordultam…
- Harry!!! –
kiáltottam fel boldogan, és a nyakába borultam. – Úgy hiányoztál! Zayn meg
bebeszélte, hogy… áááh … nem is hozom elő… úgy örülök, hogy itt vagy. – mondtam
és éreztem, hogy könnyezik a szemem.
- Te is
hiányoztál nekem, cica. – adott puszit az arcomra. – de kérlek ne sírj! Most már
itt vagyok! – nyugtatott Harry, gyengéden megcsókolt.
Bevártuk a
többieket, és aztán elindultunk… pechemre gyalog. :c Szóval botroghattam tovább
a cipőmben.
- Kelly, rossz
nézni, ahogy mész… - kezdte Harry. – Ha akarod, hogy vigyelek akkor szólj!
- Ugyan már…
Olyan mókás nézni. – piszkált tovább Zayn. Úgy látszik nem volt elég még az
előbbi. De… nem volt kedvem visszaszólni.
- Köszönöm Harry,
de elbírok menni, meg kell szoknom a magas sarkút.
- Nem kell!
Tökéletes vagy így is. Komolyan elviszlek a hátamon.
- Harry,
lovacskásat nem az utcán kell játszani, arra ott van a…- folytatta Zayn, de
Harry megszakította.
- Maradj csak
Perrie-kédnél, minket meg békén lehet hagyni! – kacsintottam rá.
- Perrie? Ki az a
Perrie? Mi van Cecevel?
- Perrie… Ő Zayn
újdonsült barátnője.
- De… de… Mi
történt Cecevel?
- Cece eltűnt,
egyik reggelre már nem volt ott mellettem… Hiába kerestem… Semmi nyoma.
- Micsoda?-
szédültem meg, meg kellett állnom egy percre. .- Nem tűnhetett el!
- Nyugi! Biztosan
meglesz!- ölelte át a derekamat.
- De… de ő a… testvérem.
– nyögtem ki, mindenki rám nézett.
- Kelly, nyugodj
meg, jól vagy? – nézett rám Harry. – Nem lehet a testvéred. Nem is
hasonlítotok.
- Hülye! Attól
még lehetnének testvérek! Nem, muszáj hasonlítaniuk? – reagált Niall, védve
engem.
- Akkor is akkor
kell közösnek bennük lenni, olyan ami a egyforma… Mivel amikor a gének
egyesülnek, akkor…
- Elég, Harry!
Nem kérünk felvilágosítást a dolgokról. – szólt közbe Louis is, aki eddig
hallgatag volt.
- Ne
veszekedjetek! Cece tényleg a testvérem!!! Megálmodtam… Caroline mondta nekem,
vele barátkoztam össze.
- Te jóságos ég!
Mi történt veled? – csodálkozott Harry, és megfogta a fejemet, nem lázasodtam e
be. – Ne beszélj hülyeségeket. Amit megálmodsz aznem 100as, hogy igaz is!!!
- De Caroline
valós. Vele voltam, amikor ti Amerikában turnéztatok. Mutatok is nektek képet.
Hosszú szőke haja van, és tiszta fehér ruhája.- kerestem elő a telefonomat,
bizonyitani akartam, igazam van. Belementem a galériába. „legutolsó
fényképezés” és itt… ez nem lehet.
- De… de… de
esküszöm! Itt volt a kép. Vele voltam, a pláza előtt lefényképezkedve. – néztem
szomorúan a képernyőre. – Pillanat várjatok! Megvan. Ez volt az a kép… de ezen
még tegnap ketten voltunk… most meg… nem lehet! – idegesen ütögetni kezdtem
szerencsétlen display-t.
- Kelly… Kelly…
nyugi! Kérlek! Nincsen semmi gond! Csak képzelődtél!- próbáltak vigasztalni a
többiek, de nem bírtam tovább. – Elmegyünk orvoshoz?
- Nem! Nem
bolondultam meg! Igen is igazat beszélek, Cece az ikrem, és a szüleim nem az
igaziak… Örökbe fogadtak. Múltkor álmomba ilyen nagy fehér ködös terembe
kötöttem ki… ott jött értem Caroline, és végigvezetett az életemen. Anyu apu
meghaltak, és a mostaniak adoptáltak… - próbáltam reálisan beállítani a
dolgokat, de őszintén így másodszorra magamnak is kissé nevetségesen hangzott.
- Ezt sajnos nem
lehet elhinni, mivel lehetetlen, amit mondasz. – mondta komolyan Liam.
- Van valami Liam
mondatában. Valahogy ezt én sem tudom elhinni. Pedig szeretlek! – mondta Harry,
én nem bírtam tovább tartani magamat
- Nem bolondultam
meg! – csúsztam össze hirtelen, és zokogni kezdtem, rettenetesen reszketett a
kezem, abszolút nem tudatosítottam a dolgokat.
*Harry szemszöge*
Láttam rajta,
hogy nincsen vele minden rendben.
- Kelly… Jól
vagy? – kérdeztem riadtan, de nem válaszolt, csak sírt.
Niall odajött
hozzánk, ketten felemeltük őt, úgy próbáltuk hazavinni.
- Mi lehet vele?
– nézett rám, aggódással a szemébe.
- Fogalmam
sincsen. Teljesen magába zuhant, nem reagál semmire.
- Ez már a
második ilyen kiesése, nem lesz ez így jó! Remélem nem lesz baja! – mondta
Niall.
- Ezt inkább ne
is emlegesd! Bele sem merek gondolni. – döntöttem a homlokának a fejemet.
*4 órával később*
- Nézd mozog! –
kiáltott Niall, majd én is felkaptam a fejemet.
- Kelly hallasz?
– emeltem meg a tarkójánál, és vártam a válaszát.
- Mi-mi történt?
– kérdezte erőtlenül.
- Újra a
tudatalattidba kerültél, nem reagáltál, nem hallottál semmit. Nem lesz ez így
jó! Menjünk el orvoshoz mielőtt még nem késő!
- Nem, csak
orvost ne! Teljesen jól vagyok! – próbált fölállni, de megszédült, és ha nem
kaptam volna el, akkor elesik.
- Dehogy vagy
jól! Nem szeretnék neked rosszat, de még egy ilyen és én magam viszlek el
kivizsgálásra! Ez így nem mehet tovább.
- Esküszöm semmi
bajom, csak… csak… éhes vagyok, és attól szédülök.
- Nem Kelly! Ez
nem éhség, Attól nem veszted el az eszméletedet egy rossz hírtől.
- Mi történt? –
nézett rám hatalmas kétségbeesett szemekkel. – Én nem emlékszek semmire.
- Cece eltűnt. –
jelentettem ki röviden, de szavaim sokat mondtak. – kérlek ne sírj majd
megtaláljuk. –öleltem át fél karral, mert láttam teljesen lesokkolta a hír.
*Kelly szemszöge*
Mostanában
tényleg elég furcsán érzem magam, sokszor szédülök, de nem mehetek el orvoshoz!
Nem szeretek oda járni! Utálok! Harry nem tudhatja meg mi folyok velem.
Mostanában sokszor leszek rosszul, szédülök, vagy fáj a fejem, esetleg szúr a
mellkasom.
- Biztos meglesz,
nem lesz vele semmi baj? – kérdeztem könnyes szemmel.
- Nyugi. Bízz
bennem. – szorított magához még erősebben Harry.
Ezzel zártuk le a
Cece témát, és igyekeztük azt mutatni, hogy boldogok vagyunk.
- Nézzünk
filmeeeet! –kiáltotta Lou.
- Jó de milyet?
Mondjatok már ötleteket is. – vágódott le Liam a TV elé.
- Úúúú
romantikus. – csillant fel a szemem.
- Anyád. –
reagált Zayn egyből.
- Nincs itt. –
öltöttem ki féloldalt a nyelvemet.
- Nemááár! 5 fiú
és egy lány romantikus filmet néz?
- Miért is ne?
Párban vagyunk? – röhögött Lou.
- HAHAHA! -
mondta gúnyosan Zayn. – NO! Álmodban!
- Csitt!
Veszekedés helyett inkább mondhatnátok egy normális filmet! – kapcsolta fel
Liam a TVt, össze-vissza keresgélt a csatornák között, majd rákapcsolta egy
filmre, én a térdemre könyököltem, átültem Liam mellé nézni akár mi is volt az,
majd jött Harry is.
- Ez a pókember?
– nézett fel Lou a TVre.
- Jah. –adta a rövid
választ Liam.
- Akkor ebben az
esetben… Superman is here! –kiáltott fel, beleült az ölembe (???).
- Lou te mit
csinálsz? –kérdeztem értetlenül, visszatartva a nevetést.
- TVt nézek, de
psszt! –mondta hátra sem nézve rám.
- És azt az
ölembe kell?
- Nem, de mér’ ne
nézném ott?- nézett rám nagy szemekkel.
- Idióta!-
nevettem.
- Le a kezeddel a
csajomról! –parancsolt rá Harry.
- Nincs rajta a
kezem. – emelte fel a karját Lou, miközben szemtelenül mosolyogott.
- Akkor meg le a
seggeddel a csajomról!- mondta Harry újra, de már nevetve.
- És ha nem?
–öltötte ki a nyelvét. Niall törte meg a
veszekedést.
- Hej emberek!
Hoztam popcornt!- kiáltott Niall, hozva 3 tálat.
- Niall! Vigyázz!
Ez nem lesz jó, el fogod…- mondtam, de még be sem fejeztem a mondatot, már Niall
a padlón feküdt körülötte egy rakat kukoricával, mindenkiből kitört a röhögés.
- Haha! Tudtam,
hogy előbb utóbb leejted! – gúnyolódott Lou, és felkelt az ölemből végre, több
sem kellett Harrynek, egyből felkapott, és az ölébe húzott.
- Na! Te az enyém
vagy ezt ne felejtsd el! – mondta és belenézett a szemembe.
- Mit tegyünk a
kukoricával?- kérdezte a fejét vakarva Liam.
- Attól hogy a
földön van még kaja. Együk meg! – ült törökülésbe Niall, és enni kezdte a
kukoricát, majd lassan a többiek is csatlakoztak hozzá.
- Most komolyan?
– nézett le ránk Liam.
- Ha nem lenne
komoly, nem látnád- dobta meg őt röhögve Lou egy marék kukoricával.
Liam szó nélkül
megvonta a vállát, lehajult, és megpróbálta Lout visszadobni, de engem talált
el.
Talán nem is
nehéz kitalálni, hogy ebből mi keletkezett…
-
KUKORICACSATAAAAAAAAAA! – üvöltötte Louis, ezzel megkezdődött a nagy „harc”.
Előfordul, hogy néha az ember elfelejti hány éves is igazából… de nem is
érdekel, azt kell tenni, amihez kedved van… Most mi így cselekedtünk,
fantasztikus szórakozás volt… csak hát… a következményekkel nem számoltunk.
- Na ez mind szép
és jó volt! Csak… - néztem körbe a pattogatott kukoricában úszó szobában.– Ezt hogy fogjuk feltakarítani?
- Majd idővel
csak elfogy! – ütögette meg a vállamat Niall.
- De… az nem úgy
működik!- nevettem rá…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése